Elhalasztották Balogáék bejegyzését

Megmásította döntését az ungvári bíróság

2004. március 12., 01:00 , 165. szám

Munkácson kezd kiéleződni a választási küzdelem, melynek tétje az, ki nyeri az április 18-ai megismételt polgármester-választást. Tovább élezte az amúgy is feszült helyzetet az ungvári városi bíróság újabb döntése.

Mint ismeretes, február 27-én az ungvári városi bíróság érvénytelenítette a munkácsi városi tanácsnak január 9-i rendkívüli ülésén a városi választási bizottság, illetve a szavazókörzeti választási bizottságok feloszlatásáról hozott döntését, melynek értelmében menesztették a Mikola Mesko által vezetett régi, s kinevezték a Jurij Pereszta által vezetett új összetételű testületet. A bíróság azonban március 2-án újabb döntést hozott az ügyben, melynek értelmében felfüggesztette a korábbi, február 27-i határozatot. Az indoklás szerint a korábbi határozat végrehajtásához szükség volna a városi tanács ülésszakának összehívására, ám ez nincs tervbe véve, ráadásul rendkívüli ülést sem lehet összehívni, mivel a képviselők zöme nem tartózkodik Munkácson – jelentette a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés kárpátaljai regionális képviseletének sajtószolgálata.

Jurij Peresztának, a városi választási bizottság vezetőjének tájékoztatása szerint március 8-án tartotta soros ülését a testület, mely Nuszer Ernő után további két polgármesterjelöltet jegyzett be a kilenc jelentkezőből: az Ukrán Kommunista Párt városi alapszervezete által jelölt Viktor Sev­csenkót, valamint az önjelölt Vaszil Burnadzót. A választási bizottság elnöke a Kárpátaljának elmondta, a további hat jelölt (köztük az ellenzéki Viktor Ba­loga, Vaszil Petyovka és Lengyel Zoltán) bejegyzése elmaradt a hétfői ülésen, ugyanis a testület hiányosnak találta az általuk benyújtott dokumentumokat. Szavai szerint a jelöltek a bejegyzés végső határidejéig, március 18-ig pótolhatják a hiányosságokat.

Ivan Berec, a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés kárpátaljai regionális képviselete sajtószolgálatának vezetője a Kárpátaljának nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, a hatalom a választási bizottsággal együtt mindent elkövet annak érdekében, hogy a választási bizottság ne jegyezze be jelöltként Viktor Balogát és Vaszil Pe­tyov­kát. Szerinte erre utal, hogy a választási bizottság a törvény által megszabott határidő utolsó napjára (március 18.) halasztotta az ellenzéki jelöltek regisztrálását.

Baráth József