Közgyűlések

2004. április 16., 10:00 , 170. szám

Mutasd meg kongresszusod, és én megmondom, ki vagy. 1992. március elején tartotta a Magyar Szocialista Párt az évi kongresszusát Szegeden, ahol én képviseltem a KMKSZ-t. Hazautazásom után tájékoztatómban elmondtam a KMKSZ vezetőségének, hogy szerintem az 1994-es választásokat a szocialisták nyerik majd meg, mert beleszagolva a kongresszus légkörébe, szervezettséget, fegyelmet és átgondoltságot tapasztaltam. Hadd idézzek egy apró, de sokatmondó epizódot. "A 4-es számú terembe kéretnek a küldöttek nőtagjai" – mondta be a hangosbemondó a szünetben. Én is oda sétáltam, ahol Horn Gyula egy dézsa vörös szegfű társaságában várta a hölgyeket, és keresztnevükön szólítva egy-egy szál szegfűt adott át nekik egy puszi kíséretében. Tiszteletre méltó figyelmesség, hisz március 8-a volt, és ugyanakkor sokatmondó szervezési technika is. Igazam lett, az MSZP nyerte a választásokat 1994-ben.

A KMKSZ 15. ünnepi közgyűlése is egy jól szervezett kongresszus volt Ungváron. A kárpátaljai sajtóban az egyébként korrekt tudósítások mellett egy kis eszmefuttatás is napvilágot látott, mintegy véleményt nyilvánítva a látottakról. A mindent átfonó rosszakaraton túl a cikket az irigység diszkrét bája lengi körül. Ha nem lenne aláírva a szerző neve, azt hinném, a KMKSZ valamelyik politikai ellenfele írta a cikket, irigységből; valaki olyan, aki már rendezett közgyűlést és tudja, mi az.

Az iromány, illetve a szerző nem rejti véka alá ámulatát a rendezetten, szervezetten és gördülékenyen lebonyolított rendezvény láttán. Gondolom, ez főleg azért van, mert a tollat fogó újságíró nem tudja, hogyan jön létre egy ilyen közgyűlés a KMKSZ-ben.

Hát először is az alapszervezeti gyűlésekkel kezdődik. A Szövetség vezetése kiadja az utasítást az alapszervezeti elnököknek, de leginkább a tanácselnököknek vagy az iskolaigazgatóknak, hogy vezényeljék le az alapszervezeti gyűléseket. Miután ez megtörtént – többnyire tagságként az odavezényelt pedagógusok és tanácsi dolgozók jelennek meg –, megszervezik a középszintű gyűléseket. Sajnos az embereket nehéz rávenni a gyűlésezésre, de a tanítók, tanácsi dolgozók, egy-egy vállalkozó emberei főnökeiken keresztül irányíthatók. A vezetők befolyásolására pedig megvannak az eszközeink. Miután mindez így lezajlik, következik a nagy közgyűlés. Ennek lebonyolításába már a járási tanács és a járási adminisztráció is besegít. Persze keményen oda kell figyelni ezután is, hiszen csak úgy bezúdul az a sok erőszakkal összetoborzott, kelletlenül viselkedő ember a közgyűlés színhelyére, ahol pedig fontos, hogy regisztrálódjanak és elfoglalják helyüket, ezért minden régiónak megvan a maga felelőse. Ha aztán valaki mégis városnézé

sre használja a gyűlésre szánt időt, ceruzavégre kerül, és hétfőn a munkahelyén megnézheti magát. Ugyanezek a felügyelők vezénylik a gyűlés alatt a tapsolásokat is. Nahát, ilyen egyszerű ez, kérem.

Persze lehetne ezt másképpen is csinálni. Például, ha lenne Kárpátalján egy szervezet, amely a hatalomtól függetlenül, alulról szerveződve le tudná vezényelni az alapszervezeti gyűléseket, ahol az emberek eljönnének önként, öntudatosan és lelkesedésből gyűlésezni. Ugyanilyen alapon, az alapszervezetek segítségével szerveződne meg a középszintű közgyűlés, természetesen a hatalom segítsége nélkül, sőt néha annak ellenére is, és ott megbeszélnék, megszerveznék az utazást, egymást segítve és tisztázva, hogy ki hogyan utazik, ki kit és hol vesz fel autójába a szabadon maradt helyekre. És aztán menne a dolog tovább, a közgyűlésen tömött sorokban helyet foglalnának az emberek, és fegyelmezetten végigülnék a háromórás gyűlést, figyelve, részt véve és mindig ott tapsolva, ahol kell, erőszak és ráhatás nélkül.

Hát ez lenne az ideális, mert hogy ilyen tavaszi dologidőben 800 embert elfogjon a magyar öntudat, azt hiszem, csak a mesében van. De ha lenne Kárpátalján egy ilyen szervezet, én leemelném előtte a kalapomat, és büszke lennék arra, hogy tagja lehetek, mert ez már azt jelentené, hogy a kárpátaljai magyarság nemcsak egy töredéke a magyar népnek, hanem a politikai magyar nemzet része is egy olyan réteggel, akiket a magyarságeszme öntudatos magyarokká formált, akik képesek önzetlenül áldozatot vállalni és cselekedni a közös ügyért. Ilyen kongresszusért dolgozunk 15 éve.

Milován Sándor