Isten ajándéka ez

Ballagás a Nagyberegi Református Líceumban

2004. június 25., 10:00 , 180. szám

A Nagyberegi Református Líceumban 33 érettségiző diák, az intézmény kilencedik kibocsátó évfolyama búcsúzott iskolájától június 19-én, szombaton. A kultúrház nagytermében megjelent ünneplőket Szilágyi Lajos, a líceum igazgatója köszöntötte. Ünnepi istentiszteletet tartott Kopasz Gyula, a Beregi Egyházmegye esperese.

A hollandiai Ridderkerk városból érkezett helyi TABITHA szervezet képviseletében Rien Meijer és Arie Engels szólt az egybegyűltekhez, majd ünnepélyesen átadták a líceumnak adományozott mikrobusz kulcsait.

Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök ünnepi beszédében megköszönte mindazok áldozatos munkáját, akiknek köszönhetően 1993-ban létrejött és máig működik az intézmény. "A líceum célja: istenfélő embereket nevelni. Legyen szívünkben hála, mert Isten ajándéka ez."

Köszöntötte a végzősöket Janet Davidson, az angliai Egyesített Református Egyház képviselője, aki korábban angol nyelvet tanított a líceumban, dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke pedig útravalóul arra emlékeztetett, hogy a végzősök feladata továbbvinni és átadni gyermekeiknek a beléjük vetett reményt.

Az utolsó névsorolvasáson minden ballagó diák tarisznyát és egy-egy szál virágot kapott ajándékba. A végzősök énekszóval vonultak a líceum udvarára, ahol a Hajnalcsillag ifjúsági együttes adott ünnepi műsort. Bagu Zsolt és Hevesi Tibor osztályfőnökök egy-egy bibliai üzenet kíséretében piros szalagot tűztek a ballagók mellére, Szilágyi Lajos igazgató pedig ünnepélyesen átnyújtotta a végzősöknek az érettségi bizonyítványokat.

B. Zs.