Aknaszlatina: beüzemelték az ultrahangkészüléket

Kecskeméti és budapesti segítség Aknaszlatinának

2004. augusztus 6., 10:00 , 186. szám

Az Érdi Egymásért Alapítvány jóvoltából július utolsó napjaiban dr. Nagymihály Ildikó kecskeméti radiológus rövid szakkurzust tartott Aknaszlatinán ultrahangvizsgálatból, ahol két éve áll kihasználatlanul egy ultrahangkészülék.

Az alapítvány közreműködésével az aknaszlatinai orvosi rendelő még 2002-ben tett szert az ultrahangvizsgálatokat lehetővé tevő készülékre, melyet egy bécsi orvos ajánlott fel számukra. Hamarosan üzembe is helyezték a berendezést, ám szakember híján mindeddig nem lehetett a betegek szolgálatába állítani azt, így ultrahangvizsgálatra a rászorulóknak továbbra is Técsőre kellett utazniuk.

Most az aknaszlatinai orvosi rendelőben külön fogadószobát alakítottak ki az ultrahangvizsgálatok céljára, ahol a kurzusnak köszönhetően dr. Olena Dan fiatal belgyógyász végzi majd a diagnosztizálást. Cserbányik László, a rendelő főorvosa lapunknak elmondta, a készülék működtetését az egészségügyi intézmény költségvetéséből finanszírozzák majd.

Horváth Viktória budapesti pedagógus jóvoltából ezentúl videomagnó is rendelkezésére áll az egészségügyi dolgozóknak az ultrahangfelvételek rögzítésére, melyet ugyancsak a hétvégén adtak át az aknaszlatinaiaknak. Viktória emellett értékes szépirodalmi könyveket adományozott a helyi Bolyai János Középiskolának. A vendégek utaztatásáról Várföldi Tamás, az Érdi Egymásért Alapítvány elnöke személyesen gondoskodott, s kihasználva az alkalmat, ugyancsak adománynyal támogatta a szakorvosi rendelőt.

-ferenczi-