Beregszászban adják át a Tőkés-díjat

Kitüntetik Vári Fábián Lászlót

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Az 1989 óta működő kisvárdai Tőkés László Alapítvány a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kitüntetésben részesíti Vári Fábián Lászlót. A József Attila-díjas kárpátaljai költő október 10-én, a beregszászi református nagytemplomban veheti át az alapítványi elismerést. A díjátadás részleteiről az elmúlt héten Lengyel Szabolcs, az alapítvány kuratóriumának elnöke tárgyalt Horkay Lászlóval, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével.

A Tőkés László Alapítványt a Magyar Demokrata Fórum Kisvárdai Szervezete alapította 1989-ben. Az alapítvány kezdetben öszszességében 3 millió forinttal támogatta a Magyarországon továbbtanuló felvidéki, erdélyi, kárpátaljai teológushallgatókat, emellett évről évre díjazza azokat, akik sokat tettek a magyarság érdekében. Kuratóriumának tagja többek között Bölcskei Gusztáv, a Református Zsinat lelkészi elnöke, Csiszár Ákos, Szabolcs-Szatmár-Bereg Református Egyházmegye esperese, Fülöp István országgyűlési képviselő. Az Alapítvány eddigi kitüntetettjei között van Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, az Erdélyből menekülni kényszerült Gelu Peteanu román műfordító és költő, Ágoston András és Duray Miklós kisebbségi politikus, Sára Sándor filmrendező, Szörényi Levente zeneszerző, Benkő Samu és Kallós Zoltán erdélyi tudós, Tempfli József romániai római katolikus püspök, valamint Nemeskürty István történész.

- 2004-ben az Alapítvány kuratóriuma két díj adományozásáról döntött: posztumusz elismerésben részesítette Tonk Sándort, az erdélyi Sapientia Egyetem elhunyt alapító rektorát, valamint kitünteti Vári Fábián László kárpátaljai költőt. A Tőkés-díj most először kerül Kárpátaljára. Nagyon sok, e díjra érdemes személyt jelöltek, ám a kuratórium tagsága mégis egyöntetűen Vári Fábián László mellett döntött, elsősorban széles körben elismert irodalmi munkássága miatt - nyilatkozta lapunknak Lengyel Szabolcs, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

B. ZS.-P. ZS.