Mátyfalva: Új kenyér és tombola

Harmadszor rendeztek falunapot Mátyfalván

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

A nagyszőlősi járási Mátyfalván harmadízben tartottak falunapot szeptember 5-én. A bőséges kínálatú standokkal övezett futballpályán több százan kísérték figyelemmel a színes, változatos programot.

Délelőtt a falu minden templomában szent liturgiát, illetve istentiszteletet tartottak az új kenyér ünnepén, majd megkezdődött a falunap "világi" része. A helyi iskolások zenés-verses műsorát követően szépségversenyre került sor, majd a mátyfalvai "fitness és breakcsapat" paródiáját tekinthették meg az érdeklődők. Felléptek a szomszédos község, Verbőc fiataljai is. A Verbőci Művészeti Iskola diákjai szatmári verbunkost és magyar dalokat adtak elő. Nagy sikert aratott a mátyfalvai hagyományőrző csoport, amely énekszámaival tette emlékezetessé a rendezvényt.

Mindeközben a falu sportpályáján a nézők izgulhattak a helyi futballcsapatok játékán, a vállalkozóbb kedvűek pedig szkanderben mérhették össze erejüket. Volt még ezenkívül rajz-, gyümölcs- és szőtteskiállítás, majd kezdetét vette a tombolasorsolás, ahol fődíjként egy kerékpár és egy mixer talált gazdára. A falunapot reggelig tartó diszkó zárta, melyen együtt mulattak a helyi és a környékbeli lakosok.

Fischer Zsolt