A pályázatírás fortélyairól volt szó

Vezetőképző - 2004

2005. január 7., 09:00 , 208. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) december 28-30. között Beregszászban tartotta meg vezetőképzőjét, melyen a szervezet aktivistái vettek részt. A rendezvényre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumában került sor.

A KMKSZ ISZ előző évi képzésének középpontjában a szervezetépítés, -működtetés, valamint az egyéb szervezetvezetői ismeretek álltak, míg a mostani találkozón főleg a pályázati lehetőségekről, a pályázatírás fortélyairól esett szó.

Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, a találkozó egyik legfontosabb célja, hogy jobban megismerjék egymást a szervezet aktivistái. Ugyanakkor a szervezetépítés szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy mind többen gyűjtsenek hasznos és gyakorlati ismeretet ahhoz, hogy rátaláljanak az őket érintő pályázati kiírásokra, tudjanak szakszerűen, az európai uniós követelményeknek megfelelően pályázatot írni.

Az ukrán politikai helyzet és a kárpátaljai magyarság címmel Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke tartott nyitóelőadást, majd a KMKSZ ISZ választmányának ülését követően Kurmai Sándor, a beregszászi Agora Iroda munkatársa ismertette a határon túli ifjúsági szervezetek számára elérhető pályázati lehetőségeket. Végezetül Darcsi Karolina Szervezeti etikett címmel tartott előadást.

Szerdán Gál István és Pető Róbert Pályázati marketing, projectmenedzsment címmel az európai uniós pályázatok megírásának legfontosabb tudnivalóiról tartottak előadást. Teschmájer Gábor ügyvéd (Nyíregyháza) a magyarországi ifjúsági szervezetek uniós jogi helyzetéről, Grafjódi László vállalkozó (Fót) az európai uniós pályázati lehetőségekről értekezett. A továbbiakban a résztvevők a gyakorlatban is "belekóstoltak" a pályázatírásba, majd közösen értékelték tapasztalataikat.

Fischer Zsolt