3 millió hrivnya hiányzik

Beregszászi színház

2005. január 21., 09:00 , 210. szám

Balázsi József színházigazgató, Ivan Sztan, a megyei építészeti főosztály főmérnöke minap a beregszászi járási közigazgatási és a városi polgármesteri hivatal, továbbá az illetékes közületek képviselőivel a helyszínen tekintették át a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház gáz-, illetve vízvezetékrendszerével kapcsolatos gondokat.

Mint Ivan Sztan a Kárpátaljának elmondta, a színház rekonstrukciójának befejezéséhez 3 millió hrivnyára lenne szükség, ám eddig sem a beregszászi járási, sem a városi, sem a megyei tanács nem határozott az intézmény idei finanszírozásáról, s döntés e kérdésben véleménye szerint csupán februárban vagy márciusban várható. Ugyanakkor a szakember kifejtette, hogy a tavaly kiutalt öszszeg maradványából egy hónap leforgása alatt megoldható a színház csatlakoztatása a központi gázvezetékhez, és megkezdődhet a fűtés.

Balázsi József tájékoztatása szerint a 150 férőhelyes kamarateremben két hónapon belül megkezdődhetnek az előadások. Mint a színházigazgató elmondta, az idei évre 490 ezer hrivnyára számítanak a költségvetéstől, ami a színház udvarán álló melléképület tető alá hozására, s a tetőszerkezet részleges javítására lehet elegendő.

B. J.