Növekvő kereslet, stagnáló árak

Borfesztivál Munkácson

2005. január 21., 09:00 , 210. szám

Az elmúlt hétvégén tizedik alkalommal rendeztek Munkácson borfesztivált, mely iránt már a nyitónapon, pénteken is nagy volt az érdeklődés mind a szakma, mind a borkedvelők részéről.

Mint Lengyel Zoltán alpolgármester, a szervezőbizottság elnöke a Kárpátaljának elmondta, idén közel száz bortermelő kínálta értékesítésre, illetve ízlelésre-kóstolásra az általa előállított nemes nedűt a péntektől vasárnapig tartó városközponti fesztiválon. A borgyártó vállalatok, a Munkács környéki gazdák mellett a vásáron jelen voltak boraikkal a beregszászi, nagyszőlősi és az ungvári járási bortermelők is.

A Kárpátalja által megkérdezett borászok egybehangzó véleménye szerint évről évre nő a borok, illetve a borászat presztízse, s ezzel együtt a kereslet is a jobbfajta borok iránt. Az árak ugyanakkor leginkább stagnálnak, s az esetek többségében ezúttal is a tavalyi árakon kínálták eladásra a bort.

Nagy keresletnek örvendtek a cabernet-ből (literenkénti ára 8-10 hrivnya között mozgott), irsai olivérből (10-12 hrivnya), kagorból (9-10), leánykából (7-8), merlot-ból (7-8), traminerből (11-13) készült borok, de kaphatók voltak borkülönlegességek is, mint például a Trojanda Zakarpattya szeszelt bor, melyet palackonként 55-88 hrivnyáért kínáltak eladásra a bortermelők.

B. J.