Amíg nincs pénzkeret, nem indulhat a pályáztatás

Mikor startolhat az IKA - pályázat?

2005. február 25., 09:00 , 215. szám

Az Illyés Közalapítvány (IKA) Ukrajnai Alkuratóriuma a 2004. évi általános támogatási keretére vonatkozó pályázatot tavaly február elején tette közzé. A pályázat keretében kárpátaljai magyar közösségek, egyházi intézmények stb. pályázhattak projektjeiket, programjaikat segítő magyarországi támogatásra. Idén viszonylag késésben vannak a pályáztatók, mivel a kiírás egyelőre várat magára. Ez valószínűsíti, hogy a sikeres pályázók által elnyert pénz is némi csúszással ér majd a címzettekhez.

Ambrus Pál, az IKA Ukrajnai Alkuratóriumának elnöke ezzel kapcsolatban a Kárpátalja kérdésére elmondta, hogy az idei IKA-pályázat napokon belül kiírásra kerül, ám egyelőre nem tisztázott, hogy az Illyés Közalapítvány mennyi pénzt kap a magyar kormánytól az idei évre, így az IKA budapesti Főkuratóriuma sem döntött arról, idén mennyi pénz jut az egyes alkuratóriumoknak. "Egyelőre nem tudjuk, hogy Kárpátalja mennyi pénzt kap idén. Az alkuratórium januárban ülésezett, előzetesen el is készült egy pályázati kiírás, illetve százalékarányban eldőlt, hogy mit, mennyivel fogunk támogatni" - mondta az elnök.

Újdonság az IKA Ukrajnai Alkuratóriuma háza táján, hogy a budapesti Kuratórium felbontotta szerződését annak korábbi titkárával, Zubánics Lászlóval, az UMDSZ Országos Tanácsának elnökével. " A Kuratórium megvizsgálva az Illyés Közalapítvány 2004. évi tevékenységét 5 igen és 1 nem szavazat mellett úgy döntött, hogy Zubánics László ukrajnai alkuratóriumi titkár szerződését felbontja..." - áll a január 5-i Kuratóriumi határozatban.

A budapesti kuratórium a titkársági feladatok ellátásával Muller-László Emőkét, az ukrajnai alkuratórium korábbi munkatársát bízta meg. Ambrus Pál elnök szerint Zubánicsot "hanyagsága miatt" menesztette a Főkuratórium.

A 2005-ös évre szóló IKA-pályázat február közepétől készen áll arra, hogy nyilvánosan meghirdessék, már csak a budapesti kuratórium engedélyére várnak, mondta el lapunknak Muller-László Emőke alkuratóriumi titkár.

"Utoljára decemberben ülésezett az alkuratórium, amikor döntés született a következő évi pályázat tartalmáról, az igénylési űrlapokról, és mindenről, ami a 2005-ös pályázatra vonatkozik. A pályázatban idén is helyet kaptak az egyházi, ifjúsági, illetve oktatási projektek, a kiírás kitér a közművelődés támogatására, a közösségfejlesztésre, valamint a sajtóprojektekre. Az idei első ülését február 24-ére meghirdette az alkuratórium, ám az elmaradt, mivel továbbra sem tisztázott az IKA idei pénzkerete" - mondta el a titkár.

Amennyiben a tavalyi évhez képest egy hónapot késik a kiírás, mikor jut majd el a pénz a nyertes pályázókhoz? - érdeklődtünk az IKA budapesti kuratóriumánál. Válaszként megtudtuk, hogy amennyiben február utolsó hetében (vagyis ezen a héten, a szerk.) meghirdetésre kerül az IKA-pályázat, azt Kárpátalján is kiírják (a pályázatok begyűjtési határideje 1 hónap), feldolgozzák a benyújtott pályázatokat (további 3 hét), majd a helyi alkuratórium elbírálja azokat, és mindezek után - április végén, május elején - születhet végleges döntés Budapesten arról, hogy kik kapnak támogatást. Amennyiben nem lesz fennakadás, június elején elméletileg folyósíthatók a támogatások.

Tavaly az IKA Főkuratóriuma eredetileg 36 millió forintot bocsátott az Ukrajnai Alkuratórium rendelkezésére, ám a pénzügyminiszteri "megszorítást" követően már csak 26 millió forintból gazdálkodhatott az alkuratórium (2003-ban 49,8 millió, 2002-ben 150,1 millió, 2001-ben 75,4 millió, 2000-ben 115,4 millió volt az alkuratóriumi keret). Idén egyelőre csak találgatni lehet, mennyi pénzre számíthatnak a kárpátaljai pályázók. Amennyiben az IKA idén megkapja a neki szánt egymilliárd forintos keretet, az Ukrajnai Alkuratórium ebből várhatóan 32,6 millió forintra számíthat. Az IKA központi-stratégiai keretében idén is lesznek olyan kategóriák, melyekre kimondottan a kárpátaljai és a vajdasági magyarok pályázhatnak majd. Ennek pénzkerete egyelőre szintén nem ismert.

P. Zs.