Műemlékvédelmi konferencia Kárpátalján

Megújuló örökség

2005. június 10., 10:00 , 230. szám

Határon túli magyar épített örökség kutatása és megóvása címmel szervezett háromnapos konferenciát a budapesti Teleki László Alapítvány, amely céljául tűzte ki a Kárpát-medence magyar vonatkozású épített műemlékeinek megmentését.

A konferencia Budapesten kezdődött, majd a magyarországiak mellett erdélyi és felvidéki műemlékvédő szakemberekből álló küldöttség Kárpátaljára utazott, ahol a viski és a huszti református templomban folytatódott a konferencia. Visken Czébely Lajos helyi magyartanár, a református gyülekezet kántora tartott előadást Visk község történetéről, majd Fejős Zoltán, a Néprajzi Múzeum főigazgatója az "amerikás" viskiekről beszélt. Mihály Ferenc restaurátor Festett famennyezetek Kárpátalján címmel tartott érdekes előadást, utána a résztvevők átvonultak a viski faluházhoz, ahol Stark István helyi építész szemléltető előadás keretében bemutatta a zsindelykészítést. A faluház udvarán Borbás Péter, a Szentendrei Falumúzeum munkatársa tartott érdekfeszítő beszámolót a hagyományos viski épületekről és építési technikákról. Délután a konferencia a Teleki László Alapítvány által teljesen felújított középkori huszti református templomban folytatódott. Itt a rendezvény házigazdája Józan Lajos lelkész és ismert helytörténész volt, aki a huszti templom történetét ismertette. A Teleki Alapítvány munkatársai: Fülöp Róbert és Lángi József a templom felújításáról, a falakon, a vakolat alatt talált Zsigmond kori freskókról értekezett. A konferencia résztvevői örömmel konstatálták a templom megújulását, amelynek XIX. századi metszetek alapján visszaállították eredeti zsindellyel fedett toronysisakját is. A toronyban kialakított kilátóból sokan megszemlélték a város látképét.

A konferencia résztvevői szombaton látogatást tettek az ugyancsak az alapítvány által felújított benei református templomban és a tatarozás előtt álló hetyeni haranglábnál, majd egy beregszászi séta keretében megnézték a város műemlékeit is.

dózsa