Pár szóban a cseresznyéről és a borsóról

2005. június 10., 10:00 , 230. szám

Május végén, június elején elkezdődik a cseresznyefajtáink érési időszaka. A legkorábbi cseresznyefajtáink a Münchebergi korai Bigarreau Burlat, a Szomolyai fekete stb. A gyümölcsérés időszakában a növényvédelem különösen megnehezedik, mivel a termés szedésének idején csak korlátozottan alkalmazhatunk vegyszert az adott kultúrában. Érési időben lehetőleg kerüljük a vegyszerhasználatot. Amennyiben mégis szükség lenne rá, csak az egészségre ártalmatlan szerek közül válasszunk, amelyeknek az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje rövid. Amennyiben később érő fajtáink lennének, azaz a hónap közepén érő fajták, például Badacsonyi óriás, esetleg Germensdorfi, akkor ezeknél a fajtáknál május végén, június elején érdemes a monília ellen védekeznünk, különösen csapadékos időben. A rovarok közül elsősorban a gyümölcsöt károsító cseresznyelégy ellen kell védekeznünk, amelynek a sebzésein keresztül könnyen támad a gombabetegség. Érdemes még ezen kívül a kéregmoly ellen is védekeznünk, amely jellemzően szintén a május végi időszakban okoz komolyabb problémát. Nagyon figyeljünk arra, hogy ha egy udvaron, egymáshoz közel lennének különböző érési idejű cseresznyefáink, akkor a permetezést a legkorábban érő fajtánkhoz igazítsuk, semmi esetre se permetezzünk pontban szüretkor, még a később érő fáinkat se, mivel a szer elsodródásveszélye - különösen szeles időjárás esetén - igen nagy. A cseresznyénk szedési időpontját a gyümölcs fejlettsége, színe, a húskeménység, az ízanyagok kialakulásának figyelembevételével határozzuk meg. A szüret idejét meghatározza a gyümölcs felhasználása is. Lehetőleg a gyümölcsöt szüreteléskor szárral együtt szedjük, mert a kocsány nélkül szedett gyümölcs hamarabb romlik, tárolhatósága sokkal rövidebb. Fontos, hogy a gyümölcs szedését gondosan végezzük, ügyelve arra, hogy a kocsány leszakításakor a termőrészt ne szakítsuk le vele együtt, mert ezáltal a következő évi termést is leszedjük fáinkról. Fontos még ügyelnünk szedéskor arra, hogy az esetleg a fán lévő sérült vagy gombabetegséggel fertőzött gyümölcsöt is távolítsuk el fáinkról, mert az ilyen fán maradó gyümölcsök a betegségek terjedését okozzák, aminek hatására évről évre újrafertőződhetnek a fáink. A szüretet követően is gondoskodnunk kell a fáinkról, amiről sokan elfeledkeznek. A folyamatos kondicionális és növény-egészségügyi felügyelet, egészen a vegetáció befejezéséig lényeges feladat.

Zöldségnövényeink közül érdemes néhány szót ejteni a borsó növényvédelméről. A borsó esetében a virágzást követően május végén az első hüvelyek képződésekor az akácmoly tojásaiból kikelő hernyók kártételét kell megakadályoznunk. Ellenük való védekezésre olyan szer használata javasolt, amely a borsózsizsik ellen is védelmet biztosít. Ilyenek például a DDVP hatóanyagú permetezőszerek. Ezek a készítmények alkalmasak a borsólevéltetű elleni védekezésre is. Érdemes a rovarirtó szert kombinálnunk faltán hatóanyagú gombaölőszerrel is, különösen a május végén problémát jelentő aszkohitás (foltosság) ellen. Június eleji időszakban, a borsózsizsik tojásrakása miatt feltétlenül védekeznünk kell. Zöldborsóként fogyasztásra kerülő fajták esetében ügyeljünk arra, hogy hasonlatosan a cseresznyénél leírtakhoz, az egészségre ártalmatlan szerek közül válasszunk, amelyeknek az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje rövid. A borsó esetében lényeges figyelembe vennünk, hogy viaszos levelű növény, amelyről a víz és így a permetezőszer is könnyen lepereg. Ezért a védekezés eredményessége döntő mértékben a permetezés helyes kivitelezésétől függ. Lényeges az aprócseppes porlasztás, valamint a permetlé növényen való megtapadását elősegítő úgynevezett tapadást fokozó anyagok szerhez való keverése, ilyen például az Agrofix. A növényvédelmi munkák mellett, ahhoz, hogy egészséges, jó minőségű termésünk legyen, nélkülözhetetlen a megfelelő tápanyagellátás biztosítása, valamint a szükséges agrotechnikai munkálatok elvégzése.

M. B.