Az ukrán politika feszült hangulatú nyári szabadsága
A politikai szezon a parlamenti munkarend változásait követi: amikor szabadságra mennek a honatyák, a közélet is elcsendesedik őszig. Az idei szezonzárás hangosra sikeredett: a világkereskedelmi szervezet (WTO) körüli csata visszhangzik majd az uborkaszezon ideje alatt is.
Politikai szempontból nem az a lényeg, jó dolog-e a WTO-hoz való csatlakozás, hanem hogy ki jött ki győztesen vagy vesztesen a körülötte folyó csatából. Túlzás lenne azt mondani, hogy a hatalom valamilyen nagyarányú vereséget, az ellenzék pedig hatalmas diadalt aratott. Már csak azért sem, mert nincs egységes hatalom és összetartó ellenzék. Azt azonban meg kell állapítani, hogy a névleges kormánykoalíciót alkotó erők megtépázva kerültek ki a csetepatéból.
Juscsenkónak nyilván nem tett jót, hogy lehurrogták az ülésteremben. Ilyen Kucsmával soha nem fordult elő. Azért tehették ezt meg a kommunista, régiós stb. képviselők, mert formális alapot szolgáltatott az ellenzéknek a jogos felháborodásra: nem volt képes leadatni főtisztviselőivel parlamenti mandátumaikat, ahogy azt az alkotmány megköveteli. A lényeg természetesen nem az, hogy legközelebbi munkatársai hónapokon keresztül szemérmetlenül alkotmánysértő módon viselkedtek, hanem az, hogy az elnök gyengeséget mutatott. Mivel az ukrán politikai elitben képletesen szólva a sakálok, hiénák, rókák alkotják a többséget, az oroszlán szerepét megkapó elnök nem mutathat bizonytalanságot, határozatlanságot, félelmet - nem játszhat medveapót.
A WTO-ba való belépéshez szükséges törvények egy részét tehát elfogadták, másik részét nem. A "Ki a hibás?"-meccs fő résztvevői pedig a kormány nevében Timosenko, valamint a parlament nevében fellépő Litvin. Timosenko azzal vádolja Litvin házelnököt és különösen Martinyuk (UKP) házelnök-helyettest, hogy azok elszabotálták a kormány erőfeszítéseit. A házelnök viszont azt veti a miniszterelnök szemére, hogy egész sor kidolgozatlan törvényt próbáltak fennhéjázó stílusban, a házszabály semmibevételével keresztülerőltetni.
Mindez előrevetíti az őszi csatározások szereposztását. A legtöbb elemző a gazdasági helyzet romlásával számol, amely növekvő gáz-, áram-, üzemanyag-, távfűtés-, élelmiszerárakban fog testet ölteni. Valakinek viselnie kell majd mindezért a felelősséget. Julija máris elkezdte a saját verzióját sulykolni: a kormány hősiesen küzd, de a kucsmista parlament nem hajlandó a szükséges törvényeket meghozni, ezért romlik a helyzet. Litvinnek és Timosenko többi ellenségének nem marad más hátra, mint hogy hozzá nem értéssel, kapkodással, erőszakos kalandorfellépéssel vádolják a posztszovjet térség legharciasabb politikusnőjét, aki figyelemelterelés céljából próbál bűnbakot csinálni mindenkiből, aki az útjában áll, Porosenkótól Litvinig.
Ilyen körülmények között próbálkozik Juscsenko elnök egységes csapatot formálni az említett harcosokból a parlamenti választásokra. Az újonnan létrehozott hatalompárt szezonzáró kongresszusa megmutatta, hogy ez a cél az utóbbi időben az elérhetetlenség zónájához került közel. Szimbolikus jelentőségű, hogy a Pinzenik-féle Mi Ukrajnánk párt egy időben ülésezett a Juscsenko-féle Mi Ukrajnánkkal. A két Mi Ukrajnánk párt szónokai kölcsönösen gyújtó hatású szövegeket adtak elő egymás ellen. Az elnöki párt létrehozása által vérig sértett régi ruhos társaság mindenféle kucsmista kádert felszívó, mindféle ideológiai arcélt nélkülöző hatalompártként leplezte le az elnöki Mi Ukrajnánkat.
A kormányon belül ez a társaság (Pinzenik, Terjohin) alkotja Timosenko bázisát, mivel a miniszterelnöknek a szó szoros értelmében nincsenek saját emberei a kormányban. (A WTO-ügyben a Moroz-csoporthoz tartozó agrárminiszter egyértelműen szembeszállt a kormányfővel). Egyre gyakrabban kerül szóba, hogy ez a társaság Timosenko mögött felsorakozva vág majd neki a kampánynak. A Juscsenko-csoportot alkotó két szárny: a régi ruhosok (Kosztenko, Pinzenik) és az üzletember-hivatalnok-technokrata csoportulás (Porosenko, Bezszmertnij, Zincsenko stb.) között ezzel teljessé válhat a szakadás.
Moroz végig "kinn is vagyok, benn is vagyok"-ot játszott. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy igyekszik a kormányzati pozíciókat is ellenőrizni, ugyanakkor az új hatalmat is kritizálni, de felelősséget azért nem vállalni. Természetesen mindezt elvi alapon. Egyébként a szocialisták vezérének van alapja a gyanakvásra, mert legfőbb politikai programját, a politreformot Juscsenkóék szemmel láthatóan szeretnék visszacsinálni.
Emlékeztetőül: a politreform az ukrán alkotmányos rendszer olyan átalakítása, amelyben a főnök nem az elnök, hanem a miniszterelnök lenne. Elvileg ezeket a módosításokat megszavazták, és a választások után el kellene kezdeniük működni. Juscsenkóék, akikből kikényszerítették a fenti értelmű alkotmánymódosítás elismerését, most meg fogják próbálni érvényteleníteni azt. Nem valószínű, hogy népszavazást tartanának az ügyben - a Kucsma-féle referendum emléke még feszélyezi a régi hatalmat -, hanem inkább az alkotmánybíróságon keresztül próbálkoznak. Amikor elindul ez a kezdeményezés, az ellenzék cirkuszt fog csinálni. Akkorát, amihez képest a WTO körüli szabad fogású birkózás szeretetteljes ölelkezésnek fog majd tűnni.
A régi hatalom, mostani ellenzék képviselői pedig egyre sűrűbben járnak majd kihallgatásra. Az elején még nem mint vádlottak. Ilyen nem vádlotti minőségben járt az ügyészségen Kucsma, Janukovics, Medvedcsuk, Ahmetov, hogy csak néhány nevet említsek. Akkor kerülnek igazán nehéz helyzetbe, ha a gazdasági helyzet várható romlása megingatja a jelenlegi hatalom népszerűségét. Ha Medvedcsukot és Janukovicsot sikerült is kezelni - valószínűleg büntetőjogi eszközökkel -, a Juscsenko-Timosenko-Litvin játszmák kombinációit aligha lehet kiszámítani. Csak valószínűsíteni, hogy lesznek - nyári szünettel vagy anélkül.
Sz. K. M.
