Államalapító szent királyunkat méltatták

Szent István-napi megemlékezések

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

Kárpátalja-szerte számos nagyszabású rendezvény keretében méltatták a nemzetünk egységének és megtörhetetlen erejének szimbólumává vált Szent István király ünnepét.

Aknaszlatinán került sor – az immár sokéves hagyományt követve – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi Szent István-napi megemlékezésére. Az ünnepi szentmisét a helyi római katolikus templomban Bosák Nándor debrecen–nyíregyházai megyéspüspök celebrálta, aki felhívta a figyelmet államalapító szent királyunknak az evangéliumból táplálkozó életszemléletére és máig ható korszakos jelentőségű Államalapító szent királyunkat méltattákSzent István-napi megemlékezések tetteire, hangsúlyozva az összefogás fontosságát is. A mise nemzeti himnuszunk és a bányászhimnusz eléneklésével zárult. A templom kertjében lévő Szent István-szoborhoz átvonult ünneplő tömeget Szokolán Ildikó tanácselnök köszöntötte. Ezután Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke mondott ünnepi beszédet, aki Szent István alakjának fontosságát, példamutató erejét hangsúlyozta, párhuzamot vonva az ezer évvel ezelőtti sorsfordító történelmi helyzet és napjaink emberpróbáló kihívásai között: "Hordozzuk mi is megtisztelő teherként a ránk méretett

feladatokat; számolgatás, sopánkodás és kétségek helyett mi is ugyanúgy bízzunk, ahogy az elődeink bíztak a kegyelemben, és tegyük meg, amit józan eszünkkel felfogva a hagyomány folytatásaként meg kell tennünk" – mondta az elnök.

A szobornál ezután az Ungvári Magyar Főkonzulátus nevében Kállai László konzul, majd Kovács Miklóssal együtt ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke és mások koszorúztak. Az ünnepség ezután a sztálini terror áldozatainak emlékművénél folytatódott, ahol Sóbányi Imre, a helyi KMKSZ alapszervezetének elnöke mondott beszédet. Az emlékmű megkoszorúzása után a millenniumi emlékparkban az egybegyűltek előtt ifj. Sari József vázolta a korabeli Európa viszonyait, hangsúlyozva Géza fejedelem és Szent István békére törekvő, de a függetlenséget soha fel nem adó politikájának jelentőségét.

Szürtében vasárnap került sor a szent királyunkat méltató ünnepségre. A rendezvényt Braun Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke nyitotta meg a római katolikus templom udvarán álló Szent István-szobornál, amely Frech’ Ottó alkotása. A magyar himnusz eléneklése után Mészáros Domonkos plébános beszédében kiemelte, hogy a királyi családok közül az Árpád-ház adta a legtöbb szentet a világnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarság legfőbb értékei szerint, a kitartás, az önfeláldozás szellemében kell építenünk jövőnket. Ezután Kótyuk Zsolt református lelkész azt hangsúlyozta, hogy István királyunk megértette: isteni törvényszerűségek szerint, a hit erejére alapozva kell vezetni a népet, hogy megmaradhasson. A megemlékezésen jelen lévő Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, ünnepi beszédében elmondta: "Aki helyes irányt mutatott, azt joggal tiszteli az utókor. Szent István az első a magyar hősök sorában, ő példát mutatott az eljövendő korok hőseinek is. A magyarság megmaradt, mert voltak olyan nagy alakjaink, mint szent István, akik felvállalták az iránymutatás terhét."

Az ünnepi beszédek között Packó Ibolya és Román Bianka előadásában egy vers, illetve Szent István legendája hangzott el. Mindezek után fellépett a református énekkar, majd az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Államalapító királyunk emlékét méltatta a KMKSZ Benei Alapszervezete is augusztus 21-én a helyi középiskola előadótermében.

Az összegyűlteket Molnár László helyi alapszervezeti elnök köszöntötte, aki azt hangsúlyozta, hogy Szent István alakjának fő üzenete számunkra: mindenkinek maximálisan kell helytállnia a maga helyén. Németh Sándor római katolikus pap beszédében Szent István király erényeit méltatta: a kemény, önfegyelmező életmódot és határozottságot, a tenni akarást, a példás családi életet és a krisztusi alapértékekre való feltétlen támaszkodást. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke István király munkásságáról szólva kiemelte, hogy a szent életű uralkodó népünk ezeréves történelmének egyik legnehezebb, sorsdöntő pillanatában saját nemzettestvéreivel is szembeszállva valósította meg azt a lépést, amely az egyetlen helyes útra: a keresztény Európa felé vezette a magyarságot.

Az ünnepséget a beregszászi római katolikus ifjúsági kórus előadása tette még színesebbé az István, a király c. rockopera előadásával.

B. Zs.–R. T.–F. Zs.