Mc Hawer & Tekknő az Arénában

Sztárinterjú

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

Az Aréna Fesztivál egyik sztárvendége volt a mulatós dance zenét játszó, Magyarországon és a határokon túl is közkedvelt, 1999-ben alakult Mc Hawer & Tekknő duó. Az együttes már harmadízben koncertezett Kárpátalján, s a fiúk imádják a vidéket, szívesen vállalnak itt fellépést. Annak ellenére, hogy jó ideig kellett vesztegelniük a határon, a matyó hímzéses ruhában színpadra lépő fiúk jó hangulatban voltak, és a koncertet követően szívesen nyilatkoztak a Kárpátaljának.

- Hogy érzitek, milyen volt a koncert hangulata?

Mc Hawer: Mielőtt válaszolnék kérdésedre, először is Tekknő barátommal együtt köszönjük rajongóinknak a fergeteges fogadtatást, és nagy szeretettel üdvözöljük a Kárpátalja olvasóit. Egyébként egy kicsit belefáradtunk a határon történő várakozásba, idegeskedésbe, de az Arénában uralkodó jó hangulatnak, a rajongók részéről sugárzó szeretetnek köszönhetően túltesszük magunkat minden nehézségen. Nagyon boldogok vagyunk, hogy két év után ismét itt lehetünk. Az itteni közönség nagyon vevő a zenénkre, bolondságainkra, úgy éreztük magunkat koncert közben, mintha a törzsközönségünk előtt léptünk volna fel. Egyszóval csodálatos volt a hangulat!

- Ha jól tudom, most harmadszor adtatok Kárpátalján koncertet. Hogyan emlékeztek vissza az előzőekre?

Tekknő: Első utunk során Salánkon, illetve Mezőkaszonyban léptünk fel, másodszor két éve Beregszászban, az Amfiteátrumban adtunk koncertet, s mindegyik oltári jó buli volt. Még mielőtt összeálltunk a Hawerrel, többször is jártam már ezen a lenyűgöző vidéken, ahol csodálatos magyar emberek élnek, és persze figyelemre méltó, szuper jó csajok. Egyébként rendszeresen felkeressük a kisebbségi, szórványsorsban élő magyarokat, s nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Ausztráliától egészen az Egyesült Államokig. Ugyanolyan sikerünk van New Yorkban, Kárpátalján vagy Erdélyben, mint Magyarországon, a magyarok ugyanis mindenütt magyarok és szeretnek mulatni.

- Stílusotokat tekintve hova soroljátok magatokat?

Mc Hawer: A stílust mi úgy határoznánk meg, hogy mulatós techno, bár a technót elég csúnya és durva szónak tartom, ezért szívesebben használom a mulatós dance kifejezést. Igazából az a célunk, hogy jó hangulatot csináljunk; mulatós roma, lakodalmas és egyéb dalokat a mai trendnek megfelelő hangszerelésben dolgozunk fel. Az emberek így szeretik, ahogy van, s amíg szeretik, addig így is fogjuk csinálni tovább.

- Mi újság a zenekarnál, min dolgoztok jelenleg?

Mc Hawer: Tavaly decemberben megjelent az ötödik, Ma este mulatunk című nagylemezünk, és már dolgozunk a hatodikon, mely a korábbiakhoz hasonlóan vidám, korszerű feldolgozású mulatós dalokat fog tartalmazni, de egy-két meglepetésre is számíthatnak a rajongóink. Ha valaki érdeklődik irántunk, a www.mchawer.hu weboldalunkon minden részletet megtudhat. Idei terveink között szerepel egy újabb amerikai turné, jövőre pedig ismét meghívást kaptunk Ausztráliába.

- Jelenleg úgy tűnik, fut a szekér...

Tekknő: Öt arany és öt platinalemez áll mögöttünk, amire nagyon büszkék vagyunk, és nagyon reméljük, hogy ez a sikersorozat folytatódik a következő lemeznél is.

- Mit üzentek a kárpátaljai rajongóitoknak?

Mc Hawer: Azt, hogy szeretjük őket, és ők is szeressenek minket. Azt kívánjuk, hogy az Aréna Fesztivál folytatódjon a jövőben is, és hisszük, hogy egy hatalmas, igazi magyar közösség fog itt összekovácsolódni, melynek reményeink szerint jövőre és az azt követő években is sok örömet szerezhetünk, csakúgy, mint ahogy ők is nekünk. Nagyon tiszteljük azokat a kisebbségi létben élőket, akik meg tudták tartani magyarságukat, és azt kívánjuk nekik, hogy ez továbbra is sikerüljön.

Mc Hawer: Amikor hívnak, jövünk, nem szalasztunk el egyetlen fellépési lehetőséget sem. Nem a zenei életünkkel kapcsolatos a hír, de szeretném elárulni: tervbe vettük, hogy még idén, de legkésőbb jövőre felkeressük a Vereckei-hágót. Eddig már számos esetben voltunk a Kárpátokban, ám a hágóra még nem sikerült eljutnunk.

Baráth József