Olcsó Kamrák a népnek

Speciális üzletek a rászorulóknak

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

A kormány ismételten úgy határozott, hogy jelét adja szociális érzékenységének, s előállt az állami tartalékalap üzlethálózatának ötletével, ahol az országos tartalékokból értékesítenének a piaci árnál olcsóbban alapvető élelmiszereket. A boltok előzetes nevét is kitalálták már: Komora, azaz Kamra.

Elsőként Kijevben reagáltak az ötletre, ahol nemrég bejelentették, elképzeléseik szerint mintegy 5-6 boltot nyitnának a főváros egy-egy kerületében. A fővárosi illetékesek szerint a kormány kezdeményezése azért helyes, mert lehetővé teszi a kisjövedelműek számára, hogy olcsón jussanak hozzá a létfontosságú termékekhez. Példaként a jelenlegi cukorkrízist említették az illetékesek: az elmúlt néhány hétben jelentős mennyiségű édesítőszert értékesítettek a fővárosban kedvezményes áron az állami készletekből. Mint mondják, bármikor előfordulhat a jövőben is, hogy hasonló intervencióra lesz szükség a rászorulók érdekében, így indokolt, hogy az állam saját üzlethálózattal rendelkezzék e célból.

Ugyanakkor a közgazdászok és kereskedők értetlenül állnak a kezdeményezés előtt. Mint mondják, a speciális üzletek fenntartása egyfajta pótcselekvés a kormányzat részéről, ahelyett, hogy biztosítanák a megfelelő életszínvonalat állampolgáraik számára. Szakértők azt is felvetik, hogy amennyiben az üzlethálózat létrehozása szociális intézkedés, úgy pontosan meg kellene határozni az intézkedés által megcélzott réteget, ám Ukrajnában nem létezik olyan nyilvántartás és szempontrendszer, amely alapján konkrétan megállapítható lenne, ki jogosult az efféle támogatásra.

Másrészről ugyanakkor elhangzik, hogy amennyiben a szóban forgó üzletek mindenki számára nyitottak, hozzáférhetők lesznek, úgy kétségbe vonható szociális irányultságuk, továbbá minden bizonnyal lesznek majd, akik a piaci viszonyokba való állami beavatkozásként értékelik e lépést, amiért már korábban is többször bírálták a kormányt.

Sajtóértesülések szerint Julija Timosenko sietett leszögezni, hogy nem egyfajta zárt, speciális társadalmi csoportok számára fenntartott intézményrendszerről van szó adott esetben, hanem csupán olyan kereskedelmi egységekről, amelyekben mérsékelt áron lehet beszerezni az állami tartalékból származó alapvető élelmiszereket.

Maguk a kereskedők úgy vélik, hogy az üzlethálózat létrehozása mindenekelőtt a kormányzat számára fontos, mivel demonstrálja szociális érzékenységét; de hogy szükségük van-e ezekre az üzletekre az embereknek is, azt majd csak az idő mutatja meg. Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy az idei költségvetés nem irányoz elő forrásokat az üzlethálózat kialakítására, így könnyen előfordulhat, hogy a gazdag települések előteremtik a szociális üzletek megnyitásához szükséges költségeket, s éppen a szegényebbeknek nem lesz erre lehetőségük.

Egyelőre nem tudni, mennyibe kerül majd a tervezett szociális üzlethálózat kialakítása és fenntartása. Tekintettel azonban arra, hogy a tervek szerint az általuk forgalmazott cikkek ára 20-30 százalékkal maradna alatta a piaci áraknak, szinte bizonyos, hogy ráfizetésesek lesznek.

kv