Bányásznap Aknaszlatinán

2005. szeptember 2., 10:00 , 242. szám

Vasárnap rendezték meg Aknaszlatinán a hagyományos bányásznapot, amely a római katolikus kápolnánál szentmisével vette kezdetét. Szulincsák Sándor plébános imádkozott a bányaszerencsétlenségekben elhunyt bányászok lelki üdvéért, majd Szokolán Ildikó polgármester mondott köszöntőt. A további programok a bánya sportkomplexumában folytatódtak, ahol Flóra József, a sóbányász-szakszervezet elnöke beszédében a bányásznap hagyományáról szólt, majd kiosztották a legjobb munkások között a pénzjutalmakat. Az ünnepségen felszólaltak megyei és járási vezetők, a testvérváros Hódmezővásárhely alpolgármestere, Almási István, aki a sóbányászat újbóli fellendülésében bízva kívánt jobb időket az aknaszlatinaiaknak. Köszöntötte a bányászokat Sóbányi Imre, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke és Opris Mihály, a Kozsbuh Román Nemzetiségi Asszociáció elnöke is. Ezek után a kulturális programok következtek, fellépett a Bel Canto énekkar, Cile Mihály operaénekes, az Aknaszlatinai Gyermek T

ánciskola növendékei magyar táncokat mutattak be. Nagy sikert aratott a Técsői Járási Karate Szakosztály negyedórás bemutatója is.

Badó Zsolt