December végéig megoldódnak a gondok

Rendkívüli támogatás a beregszászi színháznak

2005. december 9., 09:00 , 256. szám

Mint azt előző számunkban megírtuk, finanszírozás hiányában november végére a megszűnés határára sodródott a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. Számos közbenjárás és tárgyalás nyomán jelenleg úgy tűnik, legalább az év végéig mégis biztosított a magyar társulat működése.

A színház immár hosszú évek óta súlyos anyagi helyzete azok után került ismét a figyelem középpontjába, hogy az elmúlt héten a beregszászi bíróság a törvények értelmében 255 hrivnya bírság megfizetésére kötelezte Balázsi József színházigazgatót, amiért nem folyósította idejében az alkalmazottak bérét. A helyzet abszurditása akkor válik nyilvánvalóvá, ha hozzátesszük, hogy a színház az idei esztendőre mindössze 50 ezer hrivnya költségvetési támogatásban részesült, miközben csupán a színészek és munkatársak bérkerete mintegy 150 ezer hrivnyára rúg, az egyéb működési költségekről nem is szólva.

A kritikus helyzetet látva, Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei tanácsi képviselő, valamint Balázsi József színházigazgató az illetékes megyei hivatalokhoz fordult. Megkeresésük nyomán, melyet információink szerint mind Kárpátalja kormányzója, mind a megyei közigazgatási hivatal kulturális főosztálya támogatott, a színház idén két részletben további 40 ezer hrivnya támogatásban részesül, ami lehetővé tenné az elmaradt, illetve a decemberi bérek kifizetését. Beregszászban elmondták, a színház ezenközben saját bevételeiből fedezni tudja a rezsiköltségeket, így legalább annyi bizonyossá vált, hogy decemberben működni tud a társulat.

Ami azonban a jövőt illeti, az továbbra sem megnyugtató. Költségvetés hiányában egyelőre bizonytalan, hogy mekkora összeg jut 2006-ban a színház működtetésére, bár az elmúlt évek gyakorlata alapján szinte bizonyos, hogy az idén hiánnyal küzdő beregszászi járási büdzsé aligha lesz képes előteremteni az intézmény fenntartásához minimálisan szükséges összeget. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a vonatkozó jogszabályok a színházi alkalmazottak illetményének növelését írják elő jövőre, azaz várhatóan tovább növekszik az amúgy sem finanszírozott működési költség.

A hozzáértők ma úgy látják, miután a Beregszászi járás nyilvánvalóan képtelen fenntartani a színházat, az egyetlen megoldást az jelenthetné, ha az intézményt a jövőben a megyei költségvetésből finanszíroznák. Mint Balázsi József lapunknak elmondta, ennek a "tulajdonosváltásnak" elviekben nincs akadálya, a gyakorlatban azonban csak az elkövetkező hónapokban dől majd el, kivitelezhető megoldásról van-e szó.

További jó hír a beregszászi színház szempontjából, hogy 150 ezer hrivnyát utalt ki a megyei költségvetés a színházépület évek óta húzódó rekonstrukciójára. Az összeg ugyan távolról sem elégséges a munkálatok befejezésére, arra azonban a teátrum vezetői szerint elegendő lehet, hogy december végére teljesítsék a legsürgetőbb villamossági és tűzvédelmi előírásokat, azaz nem kellene tovább rettegniük az épület bezárásától.

Múlt pénteken Balázsi József tájékoztatta a társulatot az elmúlt napok fejleményeiről, amit a színészek megelégedéssel vettek tudomásul, azzal a fenntartással mindazonáltal, hogy az ígéretek csak akkor érnek valamit, ha idejében meg is valósulnak. Mint megtudtuk, a társulati gyűlésnek volt egy hangulatjavítónak aligha nevezhető mozzanata is, hiszen az igazgató takarékossági intézkedéseket volt kénytelen bejelenteni, amelyek mindenekelőtt az egyik legjelentősebb kiadási tételt jelentő fűtést érintették. A színészeknek tehát bizonyosan nem lesz melegük ezen a télen, hacsak a politikusok be nem fűtenek...

H. K.