Gólyabál a főiskolán

2005. december 9., 09:00 , 256. szám

Jubileumi, 10. alkalommal báloztak a gólyák, azaz az elsőéves hallgatók a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán múlt pénteken. A gólyabál a főiskolai élet rangos eseménye, melyen a diáksereg mellett szép számban voltak jelen a főiskola tanárai, munkatársai is.

A rendezvényt szervező Hallgatói Önkormányzat nevében Ferenc Viktória elnök köszöntötte az Esztergom-teremben megjelent vendégeket, majd dr. Orosz Ildikó, a KMF elnöke kívánt jó szórakozást a jelenlévőknek.

Az ünnepi műsor a gólyák nyitótáncával kezdődött, akik ezúttal egy méltóságteljes polonézt - lengyel nemesi eredetű táncot - adtak elő nagy sikerrel. Ezt követte a gólyák csoportonkénti bemutatkozása. A 22 szak és szakpár diákjai humoros műsorszámokkal szórakoztatták a közönséget, a legnagyobb sikert ezúttal a magyar-ukrán, ukrán-magyar csoport frappáns dalsláger-összeállítása aratta. Az elsősöket ünnepélyes eskütétellel avatták a főiskola teljes jogú polgáraivá, majd az ötödévesek kék szalagot tűztek az ünnepeltek ruhájára. A műsort látványos, jól koreografált báli keringő zárta (koreográfusok: Bundás Lajos és Bundás Viktória).

A hagyományoknak megfelelően ismét kiosztották a gólyabál díjait: Csernicskó István kapta a legszórakoztatóbb tanárnak járó elismerést, Brenzovics Marianna a legextrémebb, ifj. Gönczy Sándor a legsármosabb tanár címet. A hallgatók szavazatai alapján Nemes Tibor bizonyult a legnépszerűbb diáknak, Pógyor Levente a leglógósabb, Ádám Gyöngyi a legstréberebb diák címet tudhatta magáénak.

Az ünnepi eseményen jelen volt dr. Csernicskó István rektorhelyettes, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Pető Róbert, a KMKSZ ISZ elnöke, Kohut Attila, a Kölcsey Szakkollégium igazgatója.

P. Zs.