Kárpátalján is járt a Mikulás

2005. december 9., 09:00 , 256. szám

Szinte vibrált a levegő a várakozástól december 5-én, hétfőn Beregszászban, a zsúfolásig megtelt művelődi házban, amely jó házigazdaként idén is befogadta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományos Mikulás-ünnepségét.

A matinét Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára vezette. A több száz gyerek kitartó hívására jelent meg a színpadon a Mikulás, hogy üdvözölje az apróságokat, s kezdetét vehesse végre az ünnepi műsor.

A kisiskolások legnagyobb örömére a műsor a bátyúi Cók-Mók Bábszínház előadásával kezdődött, ráadásul a színészek a publikum igazi kedvencével, a Vitéz László kalandjait feldolgozó meséjükkel érkeztek a nagy napra.

A bábosok után a művelődési ház három tánccsoportjának növendékei foglalták el a színpadot, látványos produkcióval szórakoztatva az ajándékosztásra feltűnően türelmesen váró nagyérdemű közönséget.

Az ugyancsak iskoláskorú táncosokat mindjárt a tombola követte, s hála a Mikulásnak, minden gyermeknek jutott egy-egy apró ajándék.

A rendező KMKSZ és a házigazda beregszászi művelődési ház hozzájárulásán túl a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Kelet-európai Misszió és a Dorcas Kárpátaljai Segélyszervezet támogatásának volt köszönhető, hogy több száz gyerek egy nagyszerű élménnyel lett gazdagabb Szent Miklós napja alkalmából.

December 3-án Tiszacsomán a KMKSZ-alapszervezet és a helyi kultúrház munkatársainak szervezésében, a Kelet-európai Miszszió, Demkó Ferenc görög katolikus parochus, Szabó Miroszlav és Tóth Sándor vállalkozók, valamint a helyi községi tanács támogatásával szintét Mikulás-napi ünnepségre került sor.

A kultúrház termét szép számban megtöltő gyermekeket és szüleiket köszöntő Bakancsos László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke felidézte azokat az időket, amikor tilos volt várni a Mikulást, ám a szülők mindig gondoskodtak ajándékról, hogy tovább éljen a hagyomány.

Ezt követően a kultúrház műkedvelői léptek a színpadra. A legnagyobb tetszést programjuk fináléja, a Mikulás-tánc aratta. Mire befejeződött a program, megérkezett a várva várt Öreg, aki segédjével együtt ajándékokat adott át a teremben helyet foglaló gyermekeknek.

Az esős, sáros időjárás miatt sajnos idén sem érkezhetett csengős szánon a Mikulás a Tisza-parti Szalókára. A KMKSZ helyi alapszervezetének tagjai siettek a segítségére, hogy eljuttathassa sok-sok ajándékát a gyerekekhez. Felszerelték számára a korábbi években már látott "Mikulás-mobilt", így könnyítve meg az öreg Puttonyos munkáját, aki három napon keresztül szakadatlanul dolgozott azon, hogy minél több gyereknek személyesen átadhassa a kért ajándékot.

A Mikulás szalókai tudósítónknak elmondta: idén Eszenyből, Szalókáról, Tiszaújfaluból, Tiszaásványból, Csapról, Tiszasalamonból, Kisdobronyból és Tiszaágtelekről összesen 450 levelet kapott. A szülők, a KMKSZ Szalókai Alapszervezete, a Kárpátaljai DORCAS Segélyszervezet és a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Egészségügyi Gyermekotthon anyagi támogatásának köszönhetően mindenkihez eljuttathatta a várva várt ajándékokat.

Jánosiban december 5-én, a görög katolikus templomban került sor a Mikulás-napi ünnepségre. Az esemény szentliturgiával vette kezdetét, melyet Egressy Miklós helyi parochus celebrált. A liturgiát követően Egressy atya Szent Miklós püspökről beszélgetett a fiatalokkal. A gyerekek ezután egyházi énekeket énekeltek, majd hamarosan nagy örömükre csengőszóval megérkezett a Mikulás, és a puttonyból ajándékokat, illetve virgácsokat osztogatott.

H. K.–B. J.–B. Zs.–F. Zs.