Karácsony a művészetek jegyében

2005. december 30., 09:00 , 259. szám

Advent utolsó napjaiban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében az irodalom, a zene és a képzőművészet varázsa ötvöződött az ünnepvárás lelket gazdagító hangulatával.

December 21-én Komonyi Éva főiskolai előadó szervezésében karácsonyi ünnepségre került sor, melyen a főiskola művészetkedvelő diákjai léptek fel színvonalas zenés-irodalmi műsorral.

Az összegyűlt tanárokat, diákokat Holozsi Imre főiskolai hallgató köszöntötte, aki arra kérte a jelenlévőket, a mindennapi rohanó élet gondjait félretéve adják át magukat a szeretet érzésének a költészet és a zene segítségével. Ezt követően a főiskolások verseket, énekeket adtak elő. Elhangzott többek között Sajó Sándor Magyarnak lenni és József Attila Tél c. verse, Molnár Éva pedig Beethoven egy zongoraművét adta elő. Nagy tetszést aratott Tóth Éva és Holozsi Imre előadásában a Kell még egy szó, a Honfoglalás c. film betétdala. A főiskolások nem hagyták ki a magyar slágerlisták nagy sikerű dalait sem, mint pl. Cserháti Zsuzsa Karácsonyi dalát, majd a program végén közösen a TNT együttes Fehér karácsony c. számát énekelték el. A legnagyobb sikert talán ifj. Seres János II. évfolyamos biológia–földrajz szakos hallgató aratta, aki a fent említett dalokat zongorán kísérte. A rendezvény hangulatát a közös gyertyagyújtás tette még ünnepélyesebbé.

December 22-én ugyancsak az Esztergom teremben a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) hagyományos téli tárlatának megnyitójára került sor, melyet a főiskolások hangulatos karácsonyi ünnepségével kötöttek egybe.

Mint dr. Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese megnyitó beszédében hangoztatta, ezen a kettős rendezvényen a művészek alkotásai a főiskola falait, míg a diákok karácsonyi műsorszámai a megjelentek lelkét öltöztették ünneplőbe.

Az ünnepi hangulatot a főiskola ukrán–magyar, angol és német szakos diákjainak karácsonyi szokásokat felidéző, ünnepi dalokból összeállított műsora alapozta meg. Végül a Csendes éj kezdetű közismert karácsonyi éneket szereplők és hallgatók együtt énekelték.

A téli tárlat gerincét a RIT fennállásának 15. évfordulója alkalmából Ungváron megrendezett ünnepi kiállítás anyaga alkotja – mintegy húsz művész közel nyolcvan festménye, grafikája, kisplasztikája és szobra, melyek a társaság másfél évtizedes fennállásának és alkotói termésének esszenciáját képezik – hangsúlyozta Riskó György, a RIT alelnöke. Magyar László, a RIT elnöke a kiállítást megnyitva mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen tárlatok mindenkor ünnepet jelentenek a művészek számára, s örömmel állapította meg, hogy a hasonló művészeti események immár a főiskola, s ezzel együtt Beregszász életének szerves részévé váltak.

A Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tárlata január közepéig tekinthető meg az egykori törvényszéki épületnek a főiskola által felújított Esztergom termében.

F. Zs. – H. K.