Vidnyánszky Attila a Csokonaiban

2005. december 30., 09:00 , 259. szám

Januártól Vidnyánszky Attila, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház rendezője lesz a nagy múltú debreceni Csokonai Színház művészeti igazgatója. A hírről a legilletékesebbet, azaz magát a rendezőt kérdeztük.

- Nagy megtiszteltetést jelent a debreceni színházban dolgozni, ugyanakkor óriási feladat is, hiszen egy hatalmas, kéttagozatos színházról van szó, ahol ráadásul a próza- és operatagozat mellett balettkar is működik - mondja Vidnyánszky Atttila. - A hagyományokon túlmenően Debrecen igen jelentős, mintegy hároméves fejlesztésbe kezdett, melynek keretében 2008-ra új színház épül a városban, tanszék nyílik a helyi egyetemen, ahol színészeket, rendezőket képeznek majd, s végül már 2007-ben nagy színházi fesztivál megrendezését tervezik.

- Mi a művészeti igazgató feladata?

- Igen sokrétű feladatok hárulnak majd rám. Röviden összefoglalva a színházzal kapcsolatos "tartalmi" kérdésekért leszek felelős. Alapvetően a társulatra kell majd koncentrálnom, a színház művészeti arculatának meghatározására és alakítására, de feladataim közé tartozik majd a repertoár kialakítása s előadások rendezése is.

- Milyen elképzelésekkel lát neki a munkának?

- Az általunk meghatározott irányelvek egyike a nemzeti jelleg, karakter kialakítása, ami a színjátszás gyökereihez, hagyományaihoz, azon belül a specifikus magyar hagyományokhoz való fordulást jelentené. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak szándékunk a magyar dráma szerepének erősítése a mai színházi életben. Ezenkívül a világ és Európa színházainak tapasztalatait, eredményeit felhasználva, szeretnénk kialakítani egy nagyon korszerű, ugyanakkor egyedi, saját színházi nyelvet, amelyben együtt van a gesztus, a mozdulat, a zene. A harmadik alapgondolatot a totális színház felé való elmozdulás jelentené. Abból adódóan, hogy a debreceni színházban jelen van minden színházi műfaj, időről időre szeretnénk olyan előadásokat megvalósítani, amelyek az opera, a zene, a tánc, a próza elemeit egyesítve totális színházi élményt nyújtanának a közönségnek. Végül célunk beemelni a Csokonai Színházat a nemzetközi színházi vérkeringésbe, rendszeressé, folyamatossá tenni a kapcsolatainkat a hasonlóan gondolkodó társulatokkal.

- E hatalmas feladatok mellett jut majd ideje, energiája a beregszászi társulatra is?

- Kétségtelen, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, ám úgy gondolom, hogy az új, debreceni feladatok összeegyeztethetők azzal a munkával, amelyet Beregszászban folytatunk. Sőt, terveink szerint egyfajta együttműködés is kialakulhat a két színház között, azaz több beregszászi előadást láthatna a debreceni közönség, a beregszászi színészek részvételével színpadra vitt közös produkciók egyike-másika pedig eljuthatna majd Beregszászba. Ha minden az elképzeléseink szerint alakul, ezzel az együttműködéssel mindnyájan nyerhetünk, hiszen amellett, hogy a társulat várhatóan a jelenleginél nagyobb számú előadást játszhat majd egy évad során, több színházi élményben lehet része a beregszászi közönségnek is. Végül szeretném határozottan leszögezni, hogy semmiképpen sem szándékozom feladni az itteni egzisztenciámat, a beregszászi színházban végzett munkámat, mert én itt vagyok otthon, ez az én menedékhelyem.