Kovács Lászlónak új szeretője van

Az EU adóügyi biztosának bukásához vezethetnek nőügyei

2006. január 6., 09:00 , 260. szám

A magyarországi sajtóban nagy port vertek fel Kovács László, az Európai Unió adóügyi biztosának, volt magyar külügyminiszternek és szocialista pártelnöknek botrányos nőügyei. Az MSZP-ben nyílt titok, elfogadott tény volt, hogy a pártvezér Endrényi Éva üzletaszszonnyal - aki több hivatalos belföldi és külföldi útjára is elkísérte - osztotta meg öt éven keresztül az ágyát, miközben felesége otthon várta.

Kovács Endrényi Évát külföldi politikusoknak, többek között Jose Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, illetve Dominique de Villepin-nek, volt francia külügyminiszternek, jelenlegi kormányfőnek is feleségeként mutatta be. Az EU-közösség szabályai szerint a biztosoknak magánéletükben is úgy kell viselkedniük, hogy azzal ne járassák le hivataluk méltóságát, ugyanakkor nem valószínű, hogy Barroso erre hivatkozva mozdítaná el Kovácsot, az adóügyi biztost.

A Magyar Nemzet napilap értesülései szerint Endrényi Éva majdnem minden hivatalos külföldi útjára elkísérte Kovácsot, közpénzen laktak együtt. Átnéztük a minisztérium külföldi utakkal kapcsolatos nyilvántartását, abban egyszer sem szerepel Endrényi Éva neve - mondta el a lapnak Szabó Ferenc, a Külügyminisztérium szóvivőhelyettese, ami azért is meglepő, mert Endrényi aligha intézhette el magánszemélyként akkreditációját, mikor például külügyminiszteri találkozón vett részt Kovács oldalán. Négy év alatt rengeteget utaztak együtt, szinte az egész világot bejárták. - Engem soha nem érdekelt, hogy kinek a pénzén utazunk Lacival, nekem csak az volt fontos, hogy együtt legyünk - mondta Endrényi. A napilap többször is kereste Kovácsot, de az elérhetetlennek bizonyult. Az uniós biztos korábban közölte: nem akar nyilatkozni az ügyről.

Alig szakított Endrényivel, akinek korábban még jegygyűrűt is adott, és azzal hitegette, hogy a kedvéért elválik a nejétől, egy újabb szőkeség tűnt fel mellette. Az Index.hu internetes újság egy fotósorozatot tett közzé a politikusról, amelyen egy középkorú hölgy oldalán tűnik fel Brüsszelben. A párocska napszemüveget válogatott a belga főváros Louise sugárútjának egyik elegáns üzlete előtt, s Kovács többször is átölelte a hölgyet, a kezét is szorongatta. A Blikk kiderítette, hogy a titokzatos barátnő F. Andrea, akivel egyes hírek szerint már két éve közeli kapcsolatban van Kovács. Értesülésük szerint Andrea és 19 éves fia jelenleg egy távoli, meleg éghajlatú országban "telel", s az utat a politikus finanszírozta.

A megcsalt exbarátnő, Endrényi Éva nem csodálkozik azon, hogy "Lacinak több, párhuzamosan futó kapcsolata is volt, és valószínűleg van most is". - Az együtt töltött öt év alatt, csak az utolsó esztendőben, tavaly februárban jöttem rá, hogy más nője is lehet a feleségén és rajtam kívül - mesélte most már nevetve Endrényi a Blikknek. - Egy alkalommal meg akartam lepni Brüsszelben, elutaztam, ám ő nem volt túl boldog, össze-vissza hazudozott. Nem sokkal ezután fölhívott egy nő és kijelentette, hogy Laci vele él - emlékezett vissza a történtekre az üzletasszony, aki négy hónapot töltött Brüsszelben egy fedél alatt a politikussal, ám amikor rájött, hogy átverték, végleg hazaköltözött.

Endrényi megjegyezte, nem szeretne Kovácsné vagy az új barátnő helyében lenni, mert szerinte szinte kizárt, hogy Kovács lehorgonyozzon egyetlen nő mellett.

Endrényi Éva gyönyörű budai otthonában akad még néhány ruhadarab, amelyet politikus szeretője ottfelejtett. Az Európai Bizottság adóügyi biztosának volt kedvese a politikus ruhadarabjainak többségét kidobta ugyan, de a Blikk kérésére felkutatott néhány személyes tárgyat: egy pár sportcipőt, egy inget, egy nyakkendőt, egy alsógatyát és néhány fényképet.

A sajtó Kovács Lászlót is szerette volna megkérdezni az ügyről, de a politikus következetesen tartja magát ahhoz, hogy nem nyilatkozik a magánéletéről.

A Ma.hu szerint már az egykori MSZMP pártvezetése sem nézte jó szemmel Kovács László nőügyeit. Az MSZMP Casanovájának étvágya ugyanis már a rendszerváltás előtt hatalmas volt. Berecz János sem állhatta meg szó nélkül akkori beosztottja kicsapongásait, többször figyelmeztette Kovácsot, akinek a külügyi bizottság elnöki intése sem számított. Folytatta.

-figyelő-