A Beregszászi Járási Tanács nem adta ki a képviselőket

2006. március 17., 09:00 , 270. szám

Utoljára ült össze jelenlegi összetételében a Beregszászi Járási Tanács múlt pénteken, mégis az újdonság erejével hatott, hogy tanácsi képviselők, polgármesterek mentelmi jogának megvonásáról kellett döntenie a testületnek.

Majdnem rekordszámú, 22 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. A kérdések többségét az aktuális pénzügyi-költségvetési teendők, illetve az előterjesztett regionális fejlesztési programok és tervek alkották, amelyekre a testület rábólintott; még akkor is, ha helyenként akadtak gondok a tervezetek kidolgozottságával, s az egyébként dicséretes szándékokhoz néha alig társult költségvetési forrás.

A képviselőket csak pillanatokra zökkentették ki nyugalmukból az olyan ritka közjátékok, mint amikor például a KMKSZ képviselői csoportja azt tudakolta Vaszil Sepától, a járási állami közigazgatási hivatal elnökétől, mikor szállítják el végre a járásból a hírhedt hulladékot, a Premixet. A válasz sajnos nem volt lelkesítő: az ügyben ügyészségi vizsgálat folyik, s annak lezárásáig az "anyagot" nem mozdíthatják.

Igazi ébresztőként szolgált a Tóth László zápszonyi, Salamon Elemér mezővári és Csok Ferenc asztélyi polgármesterek, Káli Tihamér járási tanácsi, valamint Nagy Zoltán guti községi tanácsi képviselők ügyében érkezett öt beadvány, amelyekkel képviselői mentességük feloldását szerette volna elérni a járási ügyészség az ellenük indult eljárások lefolytatásához. Bár az ügyészségnek a képviselőkkel szemben megfogalmazott vádjai a legkülönfélébb természetűek és súlyosságúak voltak, a járási tanács egyetlen esetben sem járult hozzá a mentelmi jog megvonásához.