EU-s fejlesztési pénzek, hőerőmű, körgyűrű, víztározók stb.

Semmit sem tett a "tettek embere"!

2006. március 17., 09:00 , 270. szám

"Gajdos István bátran vállalja politikai hovatartozását. Nem fordított hátat a szociáldemokrata pártnak akkor sem, amikor központilag irányított hajtóvadászat indult e párt helyi funkcionáriusai ellen, amikor e párt egyes karrierista vezetői, mint patkányok a süllyedő hajóról, menekültek ki a pártból, s kérezkedtek fel akkor biztonságosabbnak tűnő tutajokra.

Gajdos István nem váltogatja nézeteit... Kisajátíthatna érdemeket magának, de nem teszi. Ellenkezőleg: leghevesebben ő tiltakozik, amikor valami olyat tulajdonítanak neki, amit nem ő végzett el" – olvashattuk négy évvel ezelőtt a Határmenti Szociáldemokratában (2002. március 16., 5. oldal), a nevét bátran vállaló publicista: Homo Sapiens Hungaricus tollából. Javaslom – ha van idejük –, olvassák el a 2002-ben, a 72-es választókörzetben az SZDPU(o) által indított képviselőjelöltről és pártjáról a Kárpáti Igaz Szóban, a Beregi Hírlapban, illetve a fent idézett Határmenti Szociáldemokratában megjelent dicsőítő írásokat; így utólag nagyon viccesek és tanulságosak. Érdekesek a Kovács Miklóst és a KMKSZ-t bíráló kijelentések is. Gajdos István képviselőjelölt például szomorúságának adott hangot, mert állítólag a KMKSZ a státustörvényt és az anyaország által a kárpátaljai magyarságnak nyújtott különböző támogatásokat kampánycélra használta, szerinte ezeket az összmagyarságot érintő ügyeket nem lenne szabad pártokhoz, de még ideológiákhoz sem kötni (KISZó, 2002. március 23., 5. oldal). Ugyanott elődje teljesítményét bírálva így fogalmaz: "Minden erőmmel azon leszek, hogy ne csupán a központilag elosztott költségvetési pénzek jussanak el hozzánk, hanem olyan pénzek is, amelyekkel hatékonyan tudjuk fenntartani, fejleszteni közintézményeinket-kórházainkat, iskoláinkat, kultúrházainkat."

Az akkori kampányban a KMKSZ ellenfelei elsősorban bíráltak, igyekeztek konkurenseiket lejáratni, de Gajdos képviselőjelölt már akkor is sok konkrét dolgot megígért. Érdemes számba venni, mit valósított meg akkori ígéretei közül. A Kárpáti Igaz Szó 2002. március 23-án megjelent számában Gajdos István így fogalmaz egy politikai hirdetésként megjelent interjúban: "Amit megígérhetek: parlamenti képviselőként első lépésként egy vállalkozásélénkítő központot hozok létre. Egy olyan központot, amely óriási adatbázissal rendelkezik a választókerület valamennyi településére vonatkozóan, amely központban felkészült alkalmazottak figyelik a különböző európai pályázati lehetőségeket." Az európai uniós pályázatokon elnyert pénzeket a képviselőjelölt "infrastrukturális fejlesztésekre – út- és csatornaépítésre, vízvezeték- és telefonhálózat kiépítésére stb." kívánta fordítani. Megígérte, hogy minden erejével támogatni fogja azt a célt, hogy a települések legtöbbjén jól működő szabadidőközpontok nyíljanak. Kijelentette: "Szeretném továbbá, ha a választókerületemben lévő labdarúgócsapatok külön övezetben mérnék össze tudásukat, s ehhez igyekszem majd minden feltételt megteremteni." Ugyanebben az interjúban megígérte, hogy megválasztása esetén befejezi a már megkezdett, Beregszászt elkerülő út építését, amely beruházás a Vérke-parti város közlekedésének tehermentesítése mellett rengeteg munkahelyet is ad majd. A református egyházzal közösen meg kívánta oldani a város ivóvízellátását, továbbá fel kívánt építeni egy "kivizsgáló központot" is. De a legnagyobb szabású ígéret egy Beregdéda melletti hőerőmű felépítése volt, amely tervek mögött a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, a System Consulting LTD elnöke, dr. Kapolyi László állt, aki Gajdossal együtt a beruházással járó munkahelyteremtés mellett felvállalta "mind Beregszász, mind az egész járás közvilágításának biztosítását – ehhez díjtalan villanyáramot" ígértek az erőmű üzembe helyezését, 2004 őszét követően. Vállalták továbbá, hogy: "A Tisza mellett tartalék víztározókat alakítanak ki, amelyek révén árvíz idején csökkenteni lehetne a folyó vízszintjét, majd az ár levonulását követően a vizet turbinákra bocsátva villamos energiát lehetne termelni." (Beregi Hírlap 2002. március 28., 1. oldal) Ígért még európai színvonalú új épületet a Beregszászi Magyar Gimnáziumnak, több szabad gazdasági övezetet, sok nyugati befektetőt és a magyarországival egyenértékű béreket.

Mindenki nyugodtan végiggondolhatja és eldöntheti, mit valósított meg ígéretei közül a "tettek embere"-ként emlegetett Gajdos István – szerintem az eddig felsoroltak közül semmit –, aki bár nem nyert választást, de parlamenti képviselő lett, és számára a legkedvezőbben alakult a magyarországi választás is, hisz Ukrajnához hasonlóan elvbarátai alakíthattak az anyaországban is kormányt.

Ilyen az emberi sors: most a választási kampány hajrájában parlamenti képviselőnk és pártja a státustörvénynek köszönhetően, az anyaország által a kárpátaljai magyarságnak nyújtott különböző támogatásokkal kampányol, amely törvényhez neki és az UMDSZ-nek – a KMKSZ-szel ellentétben – nincs sok köze, illetve a központilag elosztott költségvetési pénzekből elvégzett beruházásokat állítják úgy be, mintha azok az UMDSZ érdemei lennének. Négy évvel ezelőtt, ön pont ezt ítélte el, képviselő úr! És most megint itt van ez a temérdek felelőtlen ígéret a programjukban; csakhogy előbb a négy évvel ezelőttieket kellene megvalósítani!

Badó Zsolt