Teleházat avattak Verbőcön

2006. március 17., 09:00 , 270. szám

Mostantól a nagyszőlősi járási Verbőc község lakói is igénybe vehetik annak a modern teleháznak a szolgáltatásait, melyet március 9-én avattak fel. A teleház felszerelésére a KMKSZ közreműködésével az IKA és a HTMH támogatásával került sor az IHM által elindított Szülőföldön az információs társadalomért program folytatásaként. Idén ez volt a kilencedik település, amely a KMKSZ által elnyert pályázati forrásból korszerű számítógéphez és számítástechnikai berendezésekhez jutott. A felszerelés a helyi kultúrház épületében található KMKSZ-irodában kapott helyet, működtetője a KMKSZ helyi alapszervezete.

Az igénybe vehető szolgáltatások: internethasználat, szövegszerkesztés, kép- és szövegszkennelés, fénymásolás, nyomtatás, telefon- és faxhasználat, mely lehetőségeket bárki igénybe veheti.

-halász-