Ünnepségsorozattal emlékeznek Kassán II. Rákóczi Ferencre

2006. március 21., 09:00 , 271. szám

Száz éve, emlékezetes állami pompával vitték haza Kassára Rodostóból II. Rákóczi Ferenc földi maradványait. A fejedelem és rodostói társai azóta a kassai Szent Erzsébet-székesegyház altemplomának sírkamrájában nyugszanak. A százéves évfordulóra idén tavasztól őszig tartó ünnepségsorozattal emlékeznek Kassán és a fejedelem szülőhelyén, a közeli Borsiban.

A március 26-án kezdődő ünnepségsorozat a fejedelem szülőhelyén, Borsiban, a megmentésre szoruló Rákóczi-kastély kertjében álló Rákóczi-szobor megkoszorúzásával kezdődik, majd áprilisban a Kassán álló "rodostói ház" udvarán folytatódik, ahol felállítják a magyar állam által adományozott Rákóczi-szobrot, Győrfy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész monumentális alkotását. Kassán ugyanis az 1906-os újratemetés alkalmából felépítették a fejedelem rodostói házának pontos, méretes mását, melyben egy ideig Rákóczi-emlékmúzeum volt.

A számos rendezvény közül kiemelkedik a fejedelem és a kuruc seregek emlékeit felvonultató kiállítás, a tárogatósok nemzetközi találkozója és szabadtéri hangversenye, a Thaly Kálmán és II. Rákóczi Ferenc című kiállítás, valamint az 1906-os újratemetés eseményeit rögzítő dokumentumok bemutatása. Kassán nemzetközi történészkonferenciára, Rákócziról és koráról szóló filmek bemutatására is sor kerül, a város magyar színtársulata, a Thália Színház színre viszi Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága - Zrínyi Ilona című színművét, több kassai étterem étlapján pedig kuruc kori ételkülönlegességeket is kínálnak majd. (MTI/Kárpátalja)