Falunap és zászlóátadás Mezőkaszonyban

2006. július 14., 10:00 , 287. szám

Július 9-én ötödízben rendezte meg a községi tanács és a KMKSZ a beregszászi járási Mezőkaszonyban a hagyományos falunapi ünnepséget. Az idei falunap különleges mozzanata volt, hogy elkészült a település címeres zászlója, melynek átadására szintén az ünnepségen került sor.

Hitman Tibor polgármester megnyitója után Váradi Natália, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke mondott köszöntőt.

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke beszédében elmondta: nagyon örül, hogy itt lehet az ünnepen. Mezőkaszonynak sok évszázados ősi történelme van, és nagyon fontos, hogy a lakosság szívében ez megőrződjék. A mai átmeneti korban nehéz biztos kapaszkodót találni, de az egyik ilyen biztos pont a szülőfalu, a gyökerek, amelyek ehhez kötik az embert. A mezőkaszonyiak méltán büszkék községük múltjára, s ebben a múltban kell megtalálni azt az erőt, amely átsegíti őket ennek a kornak a nehézségein. A szónok azt kívánta a mezőkaszonyiaknak: a zászló, a címer adjon nekik erőt ahhoz, hogy tovább vigyék a hagyományt, amit őseik megtartottak.

Újhelyi Tamás, Mezőkaszony testvértelepülése, Barabás alpolgármestere, a címeres zászló elkészítésének fő támogatója beszédében elmondta: Pécsi L. Dániellel, a jelképek tervezőjével együtt (aki nem lehetett ott az ünnepségen, mert aznap avatták őt díszpolgárra az erdélyi Kalotaszegen) közös gondolatuk volt, hogy Mezőkaszony kerüljön be azon települések nagy családjába, melyek rendelkeznek jelképpel, zászlóval.

Ezt követően dr. Brenzovics László ünnepélyesen átadta a zászlót Hitman Tibor polgármesternek, aki megköszönte az adományt, majd ismertette a jelenlevőkkel az azon található címert. Fejes Ilona zászlóanya, Újhelyi Tamás adományozó és a Pécsi L. Dánielt képviselő Szabó Árpád elhelyezték a zászlórúdon az emlékszalagokat, majd Radvánszky Ferenc református lelkipásztor és Babály András plébános szentelték meg a jelképeket.

Hitman Tibor a jelképavatás napja emlékére a település címerét tartalmazó emlékplaketteket adott át dr. Brenzovics Lászlónak, Csizmár Bélának, a Beregszászi Járási Tanács elnökének, Újhelyi Tamásnak, Pécsi L. Dánielnek, Daróczy Pál barabási polgármesternek, Elchey Péternek, Mezőkaszony első magyarországi testvértelepülése, Nyírmeggyes volt polgármesterének és másoknak.

A hivatalos ünnepséget követően a helyi és a csonkapapi iskolások, a mezőkaszonyi zeneiskola növendékei, a kultúrház tánccsoportja szórakoztatták a közönséget. Ugyancsak fellépett a barabási táncsoport, illetve az ottani nyugdíjasklub, továbbá a jándi énekkar és a mezőkaszonyi nyugdíjasklub is. Az ünnepség tűzijátékkal és hajnalig tartó szabadtéri mulatsággal zárult.

Baráth József