István, a király - a beregszászi "Amfiban"

Kárpátaljai premier!

2006. július 14., 10:00 , 287. szám

Szentendrei gimnazisták, egyetemisták viszik színpadra a Szörényi-Bródy szerzőpáros legendás rockoperáját július 15-én Beregszászban. A Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült István, a királyt most először láthatja a kárpátaljai nagyközönség. Az előadásra a belépés díjtalan, a közönség ugyanakkor felajánlhatja adományait a Ráton épülő árvaház javára.

A produkciót tavaly ilyenkor mutatták be Szentendrén, a város római katolikus temploma búcsúnapja alkalmából, illetve a Szentendrei Nyár nyitóelőadásként. A támogatójegyek bevételéből akkor egymillió forint gyűlt össze. Ezt az előadás létrehozói felajánlották a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány javára, melynek egyik alapító tagja, Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüpök, aki szintén szentendrei születésű.

A produkcióban 20 énekes szereplő, 68 táncos, 20 mellékszereplő lép a beregszászi szabadtéri színház színpadára. A premier hatalmas szervezőmunkát igényelt: március óta zajlanak a próbák, az előadás napjára modern fény- és hangtechnikát "varázsolnak" a beregszászi amfiteátrumba, illetve a bérleti díj fejében e hét folyamán felújítják annak színpadát. Mindezt saját forrásaiból végzi az ideiglenes társulat, akik a maguk részéről kihívásként, egyfajta kalandként élik meg a szimbolikus jelentőségű rockopera kárpátaljai színrevitelét.

Az előadásra szeretettel várnak mindenkit, aki ismeri és szereti az István, a királyt.

-nagy-