Kárpát-medencei oktatási fórum

Mezővári

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

A Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola adott otthont az elmúlt csütörtökön a Kárpát-medence oktatási rendszereit, azon belül a magyar oktatást elemző és összehasonlító, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a házigazda iskola által szervezett nemzetközi konferenciának. A konferencia díszvendége volt Lezsák Sándor, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének alelnöke, aki a fórumot megelőzően rendhagyó történelemórát tartott a középiskola 9-10. osztályos tanulóinak, melyen részt vett több beregszászi, munkácsi és nagyszőlősi járási történelemtanár és iskolaigazgató is.

Berki Károly, a KMPSZ módszertani központjának vezetője, a vendéglátó iskola történelemtanára felvezetésében elmondta, hogy a diákok magyar történelemből a magyarországi rendszerváltást tanulják, s különleges szerencse, hogy arról a korszakról az események egyik tevékeny alakítójától hallhatnak. Lezsák Sándor a parlament épületének bemutatásából kiindulva élményszerűen mutatta be az elmúlt két évszázad magyar történelmét, reményt adva a hallgatóságnak, hogy bárki is jósolja a magyarság eltűnését, nem kell higgyünk neki.

A nemzetközi konferenciát megnyitó Berki Károly felvezető beszédében az Illyés Gyula-i "haza a magasban" fogalmára, illetve a 2004. december 5-én történt, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra utalva kiemelte: "Az utóbbi évek eseményei arra döbbentettek rá bennünket, hogy nekünk le kell szállnunk a földre. Itt kell megteremtenünk a magunk hazáját, összefogva Erdélyt, Délvidéket és a Felvidéket. És ha ezt megteremtettük, úgy érzem, azoknak a bizonytalankodóknak is példát tudunk mutatni, akik Magyarországon szép számmal vannak." Szilágyi Lajos iskolaigazgató köszöntő szavai után Tamás Erzsébet, a Szádalmási Alapiskola igazgatóhelyettese, a Kassa Megyei Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség Országos Választmányának tagja, tartott előadást a felvidéki magyar oktatás helyzetéről, Csíkos Sándor, a Bácskertesi (Kupuszinai) József Atilla Általános Iskola igazgatója, a Szerbiai Magyar Nemzeti Tanács tagja, az oktatási albizottság elnöke a szerbiai és horvátországi helyzetről beszélt. Pálinkó Gyuláné, a Kaskantyúi Általános Művelődési Központ igazgatója, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének és a Kárpát-medencei Magyar Tannyelvű Iskolák Szövetségének elnöke, Kisiskolák Magyarországon címmel tartott előadást, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke előadásában a kárpátaljai magyar oktatás helyzetéről beszélt. Lezsák Sándor az anyaország határon túli magyar oktatásban betöltött szerepéről és más aktuálpolitikai kérdésekről tájékoztatta a konferencia résztvevőit. A résztvevők megtekintették a Mezővári Középiskola diákjainak kulturális műsorát, majd Beregszászba utaztak, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola félig kész épületét járták be.

dózsa