Ülésezett a kisebbségi vegyes bizottság

2007. július 20., 10:00 , 340. szám

Majd négy év után újra ülésezett az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság.

A budapesti Miniszterelnöki Hivatalban megrendezett tanácskozáson az ukrán küldöttség tagjaként jelen volt mind Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, mind Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, ami annyiban előrelépést jelentett a korábbi állapotokhoz képest, hogy legutóbb, még Leonyid Kucsma elnöksége idején, csupán az utóbbi politikus vehetett részt az ülésen a kárpátaljai magyarság képviseletében.

Ami a tanácskozás tartalmi részét illeti, Kovács Miklós lapunknak nyilatkozva örvendetesnek nevezte, hogy minden, a kárpátaljai magyar szervezetek és a magyarországi ukrán kisebbségi önkormányzat által felvetett kérdés szerepelt a napirenden, majd hosszú egyeztetések után a két fél gyakorlatilag valamennyi ügyben véleményt is nyilvánított. "A vegyes bizottság jelentősége a mi szemszögünkből mindig is elsősorban abban állt, hogy indikátorként jelezte, hogyan viszonyul a kárpátaljai magyarság számára fontos kérdésekhez az ukrán hatalom, illetve az elfogadott jegyzőkönyvek és ajánlásaik némi kapaszkodót nyújtottak, amikor megpróbáltuk előremozdítani ügyeinket" - emlékeztetett Kovács Miklós.

Természetesen szóba kerültek a tanácskozáson mindazok az égető problémák, amelyekben a KMKSZ az utóbbi időben igyekezett képviselni a helyi magyarság érdekeit, így például az anyanyelv használatának lehetősége az érettségi vizsgaközpontokban és felvételizéskor; a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiszámítható finanszírozása; magyar csoportok indítása a hiányszakmákban az Ungvári Nemzeti Egyetemen, az államilag finanszírozott diákkeret terhére; a tankönyvellátás biztosítása a magyar iskolákban; a külföldi diplomák és tudományos fokozatok kölcsönös elismerése; a vereckei honfoglalási emlékmű befejezése; a Tiszamelléki járás létrehozása. "Az ukrán fél hozzáállása problémáink megoldásához lényegesen kedvezőbb volt a korábbi ülések tapasztalataihoz viszonyítva, s ez a megfogalmazott ajánlásokban is tükröződik. Egyedül a Tiszamelléki járás ügyében volt merev a tárgyalók álláspontja, így a kérdés várhatóan nem is szerepel majd az ülésről kiadandó jegyzőkönyvben - értékelte a történteket a KMKSZ elnöke.

A politikus ugyanakkor óvatos volt: - A fontos kérdésekben egyetértés született, például jelenleg úgy tűnik, mégiscsak lesz emlékmű Vereckén, a bizottság ajánlásait rögzítő jegyzőkönyvön azonban még dolgoznak a szakértők, s várhatóan csütörtökön írják majd alá a véglegesített dokumentumot. A konkrét eredményekről majd csak ezt követően érdemes beszélni."

hk