Barkaszó: Teleház adventi ajándékként

2007. december 7., 09:00 , 360. szám

Advent első vasárnapján szép ajándéknak örülhetett Barkaszó lakossága: a KMKSZ-nek a Szülőföld Alapnál elnyert sikeres pályázata eredményeképpen teleházat avattak a település könyvtárában. Az ünnepélyes átadásnál jelen volt Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke. Az üzembe helyezett korszerű számítógép és internetcsatlakozás révén különböző szolgáltatásokat - internethasználat, szövegszerkesztés stb. - vehetnek igénybe a lakosok.

Séra Gyula, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke megköszönte Gulácsy Gézának a szép adventi ajándékot. Mint mondta, erre már nagy szükség volt: a település főiskolákon, egyetemeken tanuló fiataljai fogják különösen nagy hasznát venni. Gulácsy Géza elmondta, hogy annak az IHM által elindított Szülőföldön az információs társadalomért programnak a keretében - melynek célja a kárpátaljai magyar települések internet-hozzáféréssel és informatikai eszközökkel való ellátása - a Munkácsi járásban ez a harmadik olyan település (Dercen és Csongor után), melyen ezt sikerült megvalósítani. Zsidik Sándor polgármester a teleházról mint olyan ajándékról beszélt, mely a település fejlődésének egy újabb jelentős állomása: a 2007-es évben ugyanis ezenkívül megújult Barkaszó orvosi rendelője, középiskolája és óvodája is. Majoros Béla, a Barkaszói Középiskola igazgatója a tenni akarás fontosságáról beszélt. Váci Mihály egy versrészletét idézve:"Nem elég akarni, de tenni, tenni kell. Ennek szellemében, a tenni akarást szem előtt tartva kerülhetett most sor erre a szép eseményre is."

Az ünnepség végén a könyvtári alkalmazottak mondtak köszönetet, ugyanis a KMKSZ jóvoltából a könyvtár is újabb könyvcsomaggal gazdagodott.

Fischer Zsolt