Matl Pétert immár itthon is kitüntették

Díjazottjaink

Matl Péter Munkácson élő szobrász vehette át az elmúlt esztendő utolsó napjaiban a Boksay József és Erdélyi Béla megyei képző- és iparművészeti díjat szobrászat kategóriában. Az ismert alkotót ennek apropóján kérdeztük a magunk mögött hagyott esztendőről, valamint idei terveiről.

- Milyen volt az elmúlt esztendő?

- Igazán termékeny év volt a számomra 2007. Nagyon sokat dolgoztam, úgyhogy nincs okom panaszra. Több köztéri szobrom készült el tavaly. Nyáron például Ausztriában megfaraghattam életem eddigi legmagasabb tölgyfa szobrát. Ikonosztázt készítettem egy Ölyvös melletti kolostor temploma számára, amelyről úgy érzem, talán az eddigi legsikerültebb szakrális munkámnak tekinthető. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagjaként a hagyományos év végi ungvári tárlatunkon is bemutathattam néhány munkámat.

- Úgy hírlik, részt vett a RIT őszi alkotótáborában is, ahol azonban ezúttal nem faragott, hanem művésztársaival együtt festett...

- Egyfajta nosztalgiázás volt ez a részemről, hiszen annak idején magam is festőként kezdtem a pályát. Korábban öt évig nem vettem ecsetet a kezembe, minden bizonnyal ennek tudható be, hogy most olyan élvezettel festettem, mint egy pályakezdő fiatal. Ösztönzőleg hatott rám az is, hogy nagyon jó társaság gyűlt össze a felsőhidegpataki alkotótáborban. Olyan érzés volt ez, mintha egyszerre szabadultak volna ki belőlem sokáig visszatartott érzések, gondolatok, elképzelések.

- Nem akármilyen záróakkordja volt az elmúlt esztendőnek, hogy átvehette a Boksay József és Erdélyi Béla megyei képző- és iparművészeti díjat.

- Nagyon jólesett nekem ez a díj, mert úgy gondolom, az embernek az a legfontosabb, hogy itthon észrevegyék. Minden munkámmal ezt a vidéket képviselem. Külföldi alkotásaim alatt ott áll a felirat: Matl Péter, Ukrajna. Eddig azonban csak külföldön ismerték el díjakkal a munkásságomat, s néha úgy tűnt, mintha itthon észre sem vettek volna. Éppen ezért nagyon hálás vagyok most ezért a "hazai" elismerésért, amely egyébként teljesen váratlanul ért.

- A múltról szólva nem kerülhetjük meg a kérdést, mi lesz a sorsa az ön által megálmodott honfoglalási emlékműnek, amely immár több mint tíz éve áll befejezetlenül, ámde megrongálva a Vereckei-hágón. Hogyan látja ma a torzó sorsának alakulását?

- Mindenki láthatja, hogy mi történik: a politikusok mást sem tesznek, mint hogy egymásnak passzolgatják át a kérdést. Változatlanul úgy ítélem meg, hogy csakis politikai alku eredményeként érhető el változás ez ügyben.

- Lát rá esélyt, hogy a közeljövőben befejezzék az emlékművet?

- Sajnos nincs rálátásom erre a kérdésre.

- Pedig tavaly bizottságot hoztak létre a vereckei emlékmű ügyében, amelynek a hírek szerint ön is tagja...

- Ez csupán egy újabb bizottság. Az elmúlt tíz évben számtalan testület foglalkozott az üggyel, rengeteget beszéltek róla, mégsem sikerült elmozdulni a holtpontról a mai napig. Azt hiszem, ezentúl már csak a konkrét tényeknek és cselekedeteknek hihetünk.

- Mik a tervei erre az esztendőre?

- Az idei nyárra is van egy munkameghívásom Ausztriába, s ha minden a tervek szerint alakul, Kárpátalján is dolgozhatok majd: módomban lesz elkészíteni egy keresztút stációit. Egyszóval, lesz munka, aminek nagyon örülök, mert számomra nagyon fontos, hogy folyamatosan dolgozhassak.

hk