Halálra isszuk magunkat

2008. január 25., 09:00 , 367. szám

Ukrajnában hivatalosan 700 ezer alkoholfüggőt tartanak nyilván, a probléma hovatovább nemzeti katasztrófával fenyeget.

Az országban évente több mint 40 ezren halnak meg az alkoholtól - jelentette be egy minapi kijevi tanácskozáson Mikola Poliscsuk, az ukrán nemzeti egészségügyi tanács elnöke. Hozzátette: az elhunytak közül mintegy nyolcezren válnak alkoholmérgezés áldozataivá, a többiek az alkoholfogyasztás következményeibe halnak bele, ideértve a különböző megbetegedéseket és a baleseteket, tragédiákat is.

A szakember elmondta, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalok 40 százaléka már fogyaszt szeszesitalt, holott az ukrán törvények értelmében csak a 18 évesnél idősebbeknek lehetne alkoholtartalmú italokat értékesíteni. Jelenleg a csecsemők 25-30 százaléka jön a világra Ukrajnában valamilyen kóros elváltozással. Ennek oka igen gyakran ugyancsak az alkohol, pontosabban a szülők alkoholfogyasztása, ám ezt a körülményt nemigen hangoztatják.

Poliscsuk emlékeztetett a várható élettartam alakulására az 1985-1987-es Gorbacsov-féle alkoholtilalom idején. Szavai szerint két év alatt a férfiak várható átlagos élettartama 3,6 évvel, a nőké 2,1 évvel nőtt, azaz ekkoriban volt a legalacsonyabb a halálozási mutató az ukrajnai lakosság körében.

Pszichológusok úgy tartják, hogy az alkoholfogyasztás terjedése és következményei Ukrajnában eltérnek attól, ami Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban tapasztalható. Így például nálunk lényegesen gyakoribbak az alkoholfogyasztás által kiváltott pszichés problémák. Ugyancsak aggasztó, hogy mennyire elterjedt jelenség az italozás a középkorú férfiak között, tehát azoknál, akik aktív keresők, családjuk van, s gyermeket szeretnének vállalni vagy már nevelnek is. Miközben a fejlett országokban úgy tartják, hogy az alkoholizmus elsősorban a fiatalok és az idősek problémája, nálunk a 25 és 50 év közötti férfiak 30 százalékánál alakul ki alkoholfüggőség, bár többségük sohasem fordul orvoshoz problémájával.

Egyes adatok szerint minden tizedik szeszesitalt fogyasztó ukrán alkoholfüggővé válik. Az utóbbi 10 évben 10-12-szeresére nőtt azoknak a száma, akik csak a sörtől váltak függővé. Az országban hivatalosan 700 ezer alkoholfüggőt tartanak nyilván, miközben az érintettek pontos számát senki sem ismeri, bár szakértők úgy vélik, a nyilvántartottak többszöröséről lehet szó.

A mintegy 1,26 millió lakosú Kárpátalján közel 18 ezerre tehető a nyilvántartott alkoholisták száma, de az érintettek köre valójában itt is sokkal nagyobb. A helyi "sajátosságok" közé tartozik a bor jelentős aránya az alkoholfogyasztáson belül, s a nők viszonylag magasnak mondható száma a problémákkal küzdők körében - tudtuk meg a megyei narkológiai szakrendelőben. Gyakoriak a szövődmények és a mérgezéses esetek is a szeszesitalok gyenge minősége, a lépten-nyomon felbukkanó hamisítványok miatt.

A kilencvenes években azért volt tekintélyes az alkoholfogyasztás, mert a gazdasági válság, a társadalmi átalakulás sokak lába alól egyik pillanatról a másikra kihúzta a talajt. Az utóbbi években viszont arról hallani egyre többet, hogy a megfeszített munkatempó, a megfelelni vágyás, a stressz az alkoholfogyasztás legfontosabb ösztönzői. A szakemberek mindazonáltal azt tartják az egyik legnagyobb problémának, hogy eleve hiányzik társadalmunkból az alkoholfogyasztás kultúrája. Nemegyszer csak a legkönnyebben elérhető feszültségoldószerként tekintünk a szeszesitalra, azaz nem kezeljük, megoldjuk felmerülő problémáinkat, csupán a szó szoros értelmében szeszbe fojtjuk őket. Ez viszont hosszabb távon óhatatlanul a függőség kialakulásához vezet.

A szakértők azt mondják, az alkoholizmus mint össznemzeti probléma leküzdhető vagy legalábbis visszaszorítható, ehhez azonban a jelenleginél hatékonyabb és komplexebb intézkedésekre volna szükség, méghozzá állami szinten. Például be kellene tiltani a szeszesitalok reklámját; vissza kellene szorítani az italok hozzáférhetőségét a rájuk kivetett jövedéki adók emelésével; korlátozni kellene mind az alkoholt forgalmazó intézmények számát, mind a forgalmazás időtartamát; az államnak szigorítania kellene az alkoholforgalmazás ellenőrzését stb.

Mindehhez azonban hosszú távú és szilárd eltökéltségre van szükség a társadalom és a politika részéről egyaránt.

hk