Kopriva Attila: művész, tanár, kutató

2008. január 25., 09:00 , 367. szám

Munkácson él és alkot Kopriva Attila, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének vezetője, a Révész Imre Társaság (RIT) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. A festészet az a szakterület, melyen igazán otthon érzi magát, de emellett művészettörténeti kutatásokat is folytat, tudományos folyóiratokban publikál és felsőoktatási intézményekben tanít. Az alábbiakban ezzel a tehetséges fiatalemberrel beszélgettünk életéről, munkájáról, terveiről.

- Mit tudhatunk tanulmányairól, munkásságának kezdeteiről?

- Munkácson születtem 1971-ben, szaktanulmányaimat a helyi Munkácsy Mihály Képzőművészeti Iskolában kezdtem, majd tanultam Ungváron az Iparművészeti Szakközépiskolában és a Lvovi Művészeti Akadémia üvegművészeti szakán. Ezt befejezve a Munkácsi Technológiai Főiskola asszisztense lettem, később előadásokat is tartottam. 1999-ben alapítója, valamint igazgatója lettem a Ruhatervezés és Design Iskolának, mely a Munkácsi Technológiai Főiskola keretében működik. 2000-től vagyok a munkácsi főiskola ruhatervezési szakán tanuló diákok tudományos munkájának koordinációs vezetője. Életem egyik legnagyobb eredményének tartom, hogy 2004-ben a munkácsi főiskola egyik részlegeként megnyílt az általam alapított Néprajzi Múzeum. 2005-től vagyok a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, ill. a festészeti tanszék vezetője, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is adok órákat a tanítói szakos hallgatóknak. Ugyanezen évben sikeresen megvédtem kandidátusi disszertációmat művészettörténetből. 2006-ban lettem a RIT, 2007-ben pedig az MTA tagja.

- Bár üvegművészetet tanult, mégis festőként lett sikeres. Melyik stílust kedveli, milyen témájú képeket fest?

- Sajnos a környéken nincs üveghuta, ezért fordultam a festészet felé. Az impresszionizmus-expresszionizmus a kedvenc stílusom, és kötetlen témákban dolgozom: portrék, csendéletek, tájképek, életképek egyaránt megfognak. Bármit is csinálok, önmagamat adom, olyan formákban, színekben, olyan kifejezőeszközökkel kimutatva érzéseimet, melyek a legközelebb állnak egyéniségemhez.

Claude Monet az egyik példaképem és kedvenc festőm. Ő volt az a művész, aki különböző természettanulmány-sorozatairól és kísérletező kedvéről vált híressé.

- Melyek voltak az Ön számára legemlékezetesebb tárlatok?

- Önálló kiállításom volt 2001-ben a budapesti Összmagyar Művészeti Galériában, 2002-ben pedig Magyarországon a Vas megyei Bajánsenye község művelődési házában. Legemlékezetesebb nemzetközi kiállításaim: 2003-ban a Nemzetközi Kárpátok Eurorégiói festészeti triennálé, melyet Przemyslben, Debrecenben, Kassán, Prágában és Lembergben tekinthetett meg a közönség. Ugyanezen évben pedig Cárpatos, leyendas de nuestra tierra címmel Spanyolországban, Madridban jelentek meg képeim, amikor az ukrán festőművészetből nyílt itt tárlat.

- Van-e kedvenc alkotóhelye, ahová gyakran visszatér?

- A Kárpátok, különösen a rahói hegyek! Ezek igazi mesebeli tájak: az itteni fényjelenségek, a hegyek változatossága mind olyan tényezők, melyek megihletik a művészt. Nemrég a nyíregyházi Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesülettel közösen szerveztünk diákok és tanárok számára egy egyhetes alkotótábort egyik kedvenc helyemen, Kőrösmezőn, mely igen hasznosan telt: mindenki rengeteget dolgozott.

- A festészet mellett még a népviseleteket is tanulmányozza...

- Kandidátusi disszertációmat a kárpátaljai magyar hímzésekről írtam. Ekkor fogott meg a téma, és elhatároztam, hogy intenzívebben fogok vele foglalkozni. Amikor valahol festek, kíváncsi gyerekek vagy idősebbek körém sereglenek, beszélgetünk, s ilyenkor szóba kerül a helyi viselet is. Anyagi lehetőségeimhez mérten igyekszem meg is vásárolni egy-egy darabot. Több publikációm is megjelent a témával kapcsolatban hazai és magyarországi folyóiratokban, a Déri Múzeum évkönyvében, s nemrégen egy újabb látott napvilágot a Szarvasi Egyetem Közlönyében.

- Mik a tervei a jövőre nézve?

- Szeretnék továbbra is festeni, oktatni, folytatni a kutatást. Nemrég elkezdtem a 19. sz. végén, 20. sz. elején Munkácson alkotó és a városban kiállító tehetséges, de kevésbé ismert festőművészek munkásságának a kutatását. Ilyen például a munkácsi születésű, tanulmányait Bécsben és Párizsban végző Karlovszky Bertalan, akinek realista stílusban fogant művei legalább olyan jóknak tekinthetők, mint Munkácsy Mihályé, a sors szeszélye folytán azonban Karlovszky "elfelejtődött." Idővel szeretném kutatási eredményeimet könyv formájában is publikálni, hogy a kárpátaljai közönség megismerje elfelejtett és tehetséges művészeit.

Fischer Zsolt