Óvodapedagógusok konferenciája

2008. február 29., 09:00 , 372. szám

Február 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumban gyűltek össze a kárpátaljai magyar óvodák dolgozói, hogy részt vegyenek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által évente hagyományosan óvodapedagógusok számára szervezett konferencián. A közel ötven résztvevő számára neves anyaországi és kárpátaljai szakemberek tartottak előadást.

A konferenciát Gabóda Éva, a KMPSZ óvodaszekciójának vezetője nyitotta meg, majd Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogram-koordinátora, az Irka c. gyermeklap főszerkesztője tartott előadást Hagyományőrzés az óvodában címmel. Mottója Tamási Áron egy idézete volt: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Az előadó szólt a néphagyományról, mely segít megtartani bennünket magyarnak az egyre erősebb európai kulturális hatások körülményei között. Punykó Mária beszélt az édes anyanyelvről mint őseinktől örökölt legszebb hagyományunkról. "Az óvodának egyik feladata, hogy az iskoláskorig megtanítsa szépen használni az óvodás gyermeknek egyik legnagyobb kincsét, az anyanyelvét" - mondta az előadó. Ebben többek között szerepe van a népmeséknek, találós kérdéseknek, mondókáknak, énekes népi gyermekjátékoknak.

A továbbiakban a Szarvasi Tessedik Sámuel Főiskoláról érkezett Gaál Sándorné mestertanár, főiskolai docens Mozgásfejlődés és -fejlesztés óvodáskorban, Bajomi Éva főiskolai tanár pedig Az óvodai testnevelés szervezeti formáiban megoldható prevenciós és korrekciós feladatok címmel tartott előadást. A konferencia zárásaként közös megbeszélésre, a tapasztalatok összegzésére került sor.

F. Zs.