"Már öt éve nem tartjuk meg a misányát..."

Juhászat Visken – fényes múlt, megkopott jelen

2008. július 25., 10:00 , 393. szám

A Máramarosi-medencét dél felől szegélyező Avas-hegység változatos formájú, szépséges hegycsúcsokkal emelkedik a Felső-Tisza-vidék egyik legjelentősebb magyarlakta települése, Visk fölé. A magaslatok egyike, a Bujdosó pedig egészen a közelmúltig arról volt nevezetes, hogy esztendőről esztendőre itt tartották meg a misányának nevezett juhászünnepet, a juh tavaszi befejését vagy tejbemérését, amikor a gazdák ellenőrizték jószágaik tejhozamát, s ebből az alkalomból nagy lakomát csaptak a tágas medencére alátekintő hegyoldalon. De miként is élnek ma juhászok és nyájtulajdonosok a hajdani máramarosi koronavárosban?...

Becske Sándor viski juhtenyésztő terepjáróján robogva, s elhagyva a nagyközség szélső házait, egy, a magaslatok felé vivő, kátyúkkal szabdalt földútra térünk, majd nekiveselkedünk a Törés-hegy erdőrészekkel, almatermő gyümölcsösökkel, juhlegelőkkel tarkított lejtőjének, s átgázolva egy alárohanó, tiszta vizű kis patakon, mind feljebb és feljebb kapaszkodunk a szép kilátást nyújtó hegyoldalban. Majd gépkocsink lefékez az egyik almásnál, és az ízletes gyümölcsöket ígérő fák között haladva érünk a juhok nyári szállásához, ahol a juhászok kalibája mellett egy jókora karámban bégetnek a fejésre behajtott birkák, rudakra akasztva pedig juhsajt-gomolyákból csepeg a kicsorgatott savó, míg a nyitott tűzhelyen már készül az orda...

– Május 6-án hajtjuk fel ide a nyájat a hegy lábánál fekvő téli szállásról, ahová november 6-án tereljük be a jószágot – magyarázza Kaszonyi Ferenc, a juhászok egyike. – Telente szénát adunk a bárányoknak, ám ha nincs hó, kihajtjuk őket a mezőre legelni. Ilyenkor, persze, a vadállatok is lejjebb ereszkednek a hegyekből, farkast, sőt medvét is látunk a hegyoldalban, négy éve pedig a közelünkbe ólálkodott egy ordas, de van két kuvaszom meg két pulim, azok aztán elkergették a vadállatot... Amúgy ketten vagyunk itt juhászok, meg egy kisbojtár, aki segít beterelni a jószágot a fejésre. Május 6-tól október 18-ig, 20-ig tart a fejési időszak, s májusban, illetve a nyári hónapokban naponta háromszor, ősszel pedig kétszer fejjük meg a juhokat, melyek átlagosan jó fél liter tejet adnak egy fejésre. Tavasszal jó a tejhozam, összesen három-négy gelátányit fejünk ki naponta (a geláta egy 18 liter űrtartalmú, speciális sajtár – L. M.), ősszel viszont csökken a hozam.

– Miként készül a juhsajt?

– Először is beoltom a tejet, ami egy-másfél óra alatt megalszik. Akkor aztán megtöröm az aludttejet, majd összeszedem azt egy gomolyába, s egy kendőben felakasztom csepegni a rúdra. Egy nap alatt kicsepeg belőle a savó, s készen is van a sajt. A savót pedig egy jó óráig főzöm folyamatos, gyenge tűzön, mire orda lesz belőle.

– A juhoktól nyert táplálékoknál maradva: hogyan lehet elvenni a birkahús kellemetlen, faggyús ízét?

– Csak fiatal, szopós bárányt vágunk le, amelyiknek szinte nincs is faggyú-íze – veszi át a szót Becske Sándor. Majd a szó lassan ráterelődik egy, a bárányhús nélkül elképzelhetetlen juhászünnepre, a misányára.

– Korábban tíz- tizenöt gazda is összegyűlt a hegyen, s bográcsokban főztük a birkapaprikást, amihez jóféle italokat ittunk. Volt zene, tánc (időnként egy kis verekedés is), egyszóval: nagy mulatságot csaptunk, de már öt éve nem tartjuk meg ezt a juhászünnepet – idézi fel a nyáj tulajdonosa a hajdani összejövetelek hangulatát. – Már csak heten tenyésztünk birkát nagyobb számban, pár gazda meg "kicsiben", s a sok elfoglaltság mellett nem tudunk időt szakítani a misányára.

– Mióta foglalkozik juhtenyésztéssel, és milyen hasznot hajt a birkatartás?

– Amióta az eszemet tudom, mindig voltak juhaink, mikor aztán felnőttem, én is folytattam a családi hagyományt. A szovjet érában csak 50-60 darabot tartottam, de az állam akkor még felvásárolta a lenyírt gyapjút, nem úgy, mint most... Öt éve azután gyarapítani kezdtem a nyájamat, sok bárányt vásároltam a técsői meg a viski gazdáktól, s jelenleg több mint 200 darabot tartok. Közben viszont csökkent a juhtenyésztők, valamint a juhok száma, s ma ötször kevesebb jószág béget a viski határban, mint amennyi a korábbi évtizedekben legelészett az itteni réteken. Az ok? Nincs, aki megvenné a gyapjút, nálam otthon például jelentős mennyiségű, két éve lenyírt gyapjú várja, hogy vásárlóra találjon...

– A húst meg a sajtot viszont el tudom adni, az előbbit a saját húsboltomban (20-23 hrivnyát kérek egy kiló birkahúsért), a juhsajtot pedig a viski, illetve a huszti piacon értékesítem, sőt viszonteladók is vásárolnak belőle, hogy aztán a lembergi piacon adjanak túl rajta – folytatja. – Amúgy naponta húsz kilogramm sajt készül a kifejt tejből, és kilónkénti húsz hrivnyás ár mellett értékesítem a terméket – fűzi hozzá.

Nem tervezi viszont a nyáj további bővítését, mert mint kifejti, egyik gyermeke sem szeretne juhtenyésztő lenni. Ahogy Kaszonyi Ferenc családjában sincs senki, aki folytatná a juhászatot, így ő az utolsó viski juhász. A Becske Sándor nyáját őrző másik juhászt is Vucskómezőről (Vucskovéról) fogadta fel a gazda. Persze, nem csak Visken került leszálló ágba a juhtenyésztés, amin csak az segíthetne, ha akadnának vállalkozók, akik megvásárolnák és feldolgoznák a gyapjút.

Lajos Mihály