Drágultak a gyógyszerek

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

Múlt héttől nagymértékben emelkedett a gyógyszerek ára Ukrajnában, egyes importkészítmények 40 százalékkal drágultak, a hatóságok kartellre gyanakodnak.

Az áremelkedést az importőrök az amerikai dollár árfolyam-növekedésével magyarázzák, de az illetékes hatóság nem zárja ki, hogy a gyógyszerpiac szereplői összebeszéltek, írta a kijevi Gyelo című napilap.

Az újság értesülése szerint rendkívüli tanácskozást tartott a Gyógyszerügyi Állami Bizottság, amelyen azt vizsgálták, hogy milyen eszközökkel szabhatnának gátat a gyógyszerárak példa nélküli emelkedésének. A megbeszélés után a bizottság tisztségviselői azt ígérték, hogy hatóságilag avatkoznak be a helyzetbe, ha a piaci szereplők nem térnek vissza a korábbi árakhoz – olvasható a cikkben.

Kosztyantin Koszjacsenko, a Gyógyszerügyi Állami Bizottság helyettes elnöke elmondta: sürgősségi jelleggel kötelezték a gyógyszerkereskedőket, hogy azonnal kezdjék el a készítmények árának csökkentését, mert ellenkező esetben adóhatósági és ügyészségi vizsgálattal kell számolniuk.

Egy gyógyszerpiaci szereplő a sajtónak nyilatkozva nem hivatalosan elismerte, hogy elsietett, így bizonyos fokig spekulációs jellegű volt az áremelés, mivel még vannak a raktáron olcsón beszerzett korábbi készletek, ráadásul az ukrajnai importgyógyszerek jelentős része – tette hozzá – európai gyártmányú, amiért nem dollárban, hanem euróban kellett elszámolni. (Kárpátalja/MTI)