Keresd a helyed a Nap alatt...

Ábrahám Károlyné-emléktúra

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

Ábrahám Károlyné emlékének szentelt 3 napos túrára került sor szeptember végén Kárpátalján Csizmár Sarolta, a Kárpátinform Turisztikai Információs Központ vezetőjének szervezésében. A kiránduláson részt vett 8 budapesti vendég, 4 kárpátaljai idegen nyelv szakos tanár, valamint a beregszászi programhoz csatlakozottak. A vendégek között üdvözölhettük Ábrahám Pétert, Ábrahám Károlyné fiát, aki a családot képviselte.

A túra szeptember 25-én kezdődött a beregszászi református templomban a 2008. március 12-én 78 éves korában elhunyt Ábrahám Károlyné emlékének szentelt istentisztelettel. Kacsó Géza tiszteletes – aki személyesen nem ismerte Örzse asszonyt – igemagyarázatában több üzenetet is közvetített. Az egyik bennem így fogalmazódott meg: "Keresd a küldetésed, amit az Úr rendelt számodra!"

Döbbenetes volt hallani újra azt az igét, amelyre maga Örzse asszony is építette előadását 2007. november 2-án a tiszasalamoni pedagógus-csendesnapon, utolsó kárpátaljai útján. Vajon léteznek ilyen véletlenek? Alig hiszem...

Az istentisztelet utáni délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán töltöttük, ahol Orosz Ildikó társaságában egy megható hangvételű beszélgetésben emlékeztünk Örzsére, Erzsikére. Első kárpátaljai szakmai előadását a Csapi 2. Sz. Középiskolában tartotta, amelynek szervezésében részt vett az akkor nemrég alakult Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövettség elnökeként Orosz Ildikó, az abban az időben Ungváron szolgáló budapesti református lelkész, Nagy János, valamint Pipás László, a Dayka Gábor Középiskola akkori vendégtanára.

Debreceni református szellemiségben nevelkedve, Szabó Magda tanítványaként egész életében a nemzetét szolgálta, mind a munkahelyén, mind az egyházközösségben, ahová tartozott. Amellett, hogy tanított, pályázatokat is írt és bírált, tankönyveknek volt (társ)szerzője, kutatómunkát végzett, mindig tudott időt szakítani a gyülekezeti tevékenyégre is. Munkabírása, korát meghazudtoló frissessége követendő példa volt környezetének. Az ő nevéhez fűződik az első angol nyelvű bibliatáborok megszervezése Magyarországon, amelyekre kárpátaljai gyerekeket is meghívott. Később, hogy minél több diák vehessen ebben részt, ide is elhozta a tábort, amely azóta is rendkívül népszerű az iskolások körében. Párhuzamosan szervezett felnőtt továbbképzést kárpátaljai résztvevőkkel. A Fővárosi Pedagógiai Intézet (Budapest) egyik vezető munkatársaként, munkaköri feladataitól teljesen függetlenül több mint 10 éven át biztosított 10-15 fős tanárcsoportoknak magas szintű szakmai továbbképzést, felejthetetlen kulturális élményt az adventi Budapesten. Bőröndnyi könyvvel, ajándékokkal, szívünkben igazi karácsonyi érzésekkel tértünk haza, hála Örzse asszonynak, s kollégáinak, akiknek egy részével most ismét együtt lehettünk. Igazi "hálózatépítő" volt ő, a tisztesség, az emberbaráti szeretet, a segítőkészség hálózatát hozta létre, amely jó ideje működik már, és reményeink szerint még sokáig fenn is marad.

Nem csoda hát, hogy mindnyájan úgy éreztük, Ő velünk van, s nemcsak amiatt, hogy lépten-nyomon rá emlékezünk, felidézzük közös élményeinket. Velünk volt a szolyvai emlékparkban, ahol a Kárpátaljáról elhurcolt magyar áldozatok neveit olvasgattuk, ott volt Zrínyi Ilona várában, amelyet nem győztünk csodálni, rá gondoltunk, amikor Péter fia rákötötte a vereckei emlékműre a nemzeti szalagot, s közösen elénekeltük a Himnuszt. A Szinevéri-tó, a Sipot-vízesés, s az ősi Kárpátok szépségében gyönyörködve is az Ő emlékének adóztunk. Mindannyian úgy éreztük: egy újabb közös élményt köszönhetünk neki.

Halász Ella,