Előnyösek-e a házassági szerződések?

Jó tudni!

2008. december 25., 09:00 , 415. szám

Nyugaton a házassági szerződés intézménye már régóta elfogadott normává vált, amely minden helyzetben biztosíthatja a házastársak civilizált viszonyát, s egyáltalán nem homályosítja el a házasságkötés romantikáját. Fokozatosan nálunk is terjedőben van ez a szokás. Az alábbiakban annak jártunk utána, valójában melyek a házassági szerződés előnyei.

Elkülönített tulajdon

Az ukrajnai jogászok szerint a házassági szerződés segítségével megóvhatjuk frigyünket az előre nem látható veszteségektől, s válás esetén megkönnyíthetjük a vagyonmegosztás nemegyszer komplikált és sok kellemetlenséggel járó folyamatát. A törvény értelmében a házasság ideje alatt képződött vagyon közös tulajdonnak számít. Azaz, ha például a házastársak birtokolnak egy lakást, válás esetén azt kétfelé kell osztani. Ezzel szemben a házassági szerződésben előre ki lehet kötni, hogy válás esetén a lakással az a fél rendelkezzék, amelyik a gyermek nevelését vállalja.

A házassági szerződés szabályozhatja a közös vagyontárgyak használatát is. Például szabályozni lehet, hogy kinek a tulajdonát képezi a személygépkocsi, s kinek áll jogában használni azt. Ugyanígy rendelkezni lehet az esküvői ajándékok sorsáról, s kiköthető, hogy a házastársak által megkeresett bér a magántulajdonukat képezi.

A szakszerűen megszerkesztett házassági szerződés biztosítékot jelenthet a vállalkozó családjának. Például amennyiben csődbe jutna, a felesége és gyermekei nem lennének kénytelenek a saját tulajdonuk rovására fedezni minden képződő veszteséget. A házastársaknak ezért is érdemes idejekorán megállapodni arról, kinek-kinek a vagyon mely része képezi a tulajdonát.

A szerződés futamideje

A házassági szerződés általában a válás kimondásáig marad érvényben. Az előrelátó házastársak azonban kitolhatják a megállapodás vagy bizonyos részei érvényességét a válás utáni időkre is.

A házassági szerződés megköthető a házasságkötés előtt és után is. Amennyiben a házasságkötés előtt írják alá a szerződést, úgy a boldogító igen kimondása után lép érvénybe. A házastársak által aláírt szerződés azt követően lép hatályba, hogy azt hitelesítette a közjegyző. Amennyiben a szerződés megkötése után előre nem látott körülmények állnak elő, a szerződés a felek egyetértésével bármikor felbontható vagy módosítható.

Tudni kell, hogy a szerződés csupán a házastársak vagyoni viszonyait szabályozza. A szerződés nem szabályozhat semmiféle jogot vagy kötelezettséget a gyermekek vonatkozásában, s ugyanez vonatkozik a házastársak egymás közötti viszonyára is. Egyszerűbben fogalmazva, a szerződésben nem lehet kikötni, hogy kivel maradnak a gyerekek válás esetén, vagy előírni, ki jár bevásárolni, s kinek a feladata a vacsora elkészítése.

Egyszóval, a szerződés azt biztosítja, hogy a házasság felbontása után egyik fél se érezhesse magát kisemmizettnek.

Nem csak a vagyonmegosztásról

A jogászok szerint a napjainkban kötött házassági szerződések leginkább a leendő vagyonmegosztásról kötött megállapodásoknak tűnnek. Eközben szinte elvész a házassági szerződés klasszikus fogalmának tulajdonképpeni tartalma. Holott a Családi kódex értelmében a családnak jogában áll rendelkezni a szerződésben:

- a kölcsönös anyagi eltartással összefüggő jogokról és kötelezettségekről;

- az egymás jövedelmeiből való részesedés módjairól;

- a családi kiadások viselésének rendjéről;

- a rokonokkal, barátokkal, kollégákkal stb. fennálló pénzügyi kérdések rendezésében való részvételről;

- a válás esetén a házastársaknak átadandó tulajdonról;

- minden egyéb, a házastársak tulajdoni viszonyait érintő kérdésről. hk