Hírünk a nagyvilágban

Tehetséges kárpátaljai fiatalok Szegeden

2009. július 31., 10:00 , 446. szám

Nemrégiben került sor a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Karának diplomaosztó ünnepségére, ahol átvehették a díjakat a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány idei ösztöndíjpályázatának nyertesei is. A legjobbak között van két negyedéves kárpátaljai fiatalember: a zápszonyi születésű Balla Gyula és a nagymuzsalyi Fisher Béla. Gyula biológushallgatóként az alapítvány egyik díját, míg Béla biofizikusként az SZTE hallgatói között kiosztott egyik különdíjat érdemelte ki. Az alábbiakban a díjazottakkal beszélgettünk.

– Mit tudhatunk rólatok, tanulmányaitokról, munkátokról?

Gyula: Az egyetemet megelőzően a Zápszonyi Általános Iskola és a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) diákja voltam. Azért választottam a biológiát, mert ez fogott meg leginkább a természettudományok közül. A négy év során szerencsére jó tanulmányi eredményeket sikerült elérnem, az egyetemi másodév végétől szakdolgozom a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában, a Genetikai Intézetben a Karciogenezis és Mutagenezis csoportban. A csoport a különféle DNS-hibajavító mechanizmusokat kutatja, melyek hibás működése kritikus a rákos daganatok kialakulásánál. Én a Bloom helikáz működési mechanizmusát próbáltam vizsgálni. Ez a fehérje az emberi gének épségének egyik fontos fenntartója, meghibásodása esetén az ún. Bloom-szindróma lép fel, ami egy erős testi és szellemi visszamaradottsággal jellemzett, ritka rákos megbetegedés.

A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díját a biológus mesterképzés kategóriában sikerült elnyernem, ahol a teljes 5 évfolyam hallgatói indulhattak és szakdolgozati tevékenységükről kellett rövid összefoglalót adni. Előzetes jelentkezés után, ahol az addig elért eredményeket, ösztöndíjakat vették figyelembe, nyolc diák adhatta elő bemutatóját az ösztöndíj-konferencián. A győztes vándorserleget, illetve százezer forint pénzjutalmat kapott. Remélem, ez az összeg a jövőben tovább segíthet majd tanulmányaimban.

Béla: A Nagymuzsalyi Középiskolából indultam, aztán a BMG-ben végeztem. Itt, az egyetemen a fotoszintézis tárgykörében dolgozom munkatársaimmal az SZTE Orvosi, Fizikai és Biofizikai Intézetében. Egy, a későbbiekben talán alkalmazható nagy hatásfokú napelemen dolgozunk. Mit értek nagy hatásfokú napelem alatt? A mai nagy hatásfokú napelemek nagyjából 20 százalékban hasznosítják az energiát. Az általunk elvégzett kísérletek eredményeként talán sikerülhet egy olyan napelemet előállítanunk, amely 80 százalékban hasznosítaná a napenergiát, s ez a rendszer segíthetne az energiaválság megoldásában. Ezért a munkámért ítélte meg számomra az SZTE nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzoraiból és tudósaiból álló kuratórium a Sófi-alapítvány egyik különdíját. A díjat Sebestyén Márta világhírű magyar népdalénekes adta át. Nagy élmény volt, hogy személyesen találkozhattam a művésznővel és Sófi Józseffel is.

halász