Kolesznyicsenko: Ukrajna pórul járhat a magyarellenességgel

2009. augusztus 7., 10:00 , 447. szám

Egy ellenzéki ukrán parlamenti képviselő szerint Ukrajnának komoly bel- és külpolitikai következményekkel kell számolnia "a kárpátaljai magyar emlékművek megsemmisítése" miatt, mert Budapest jelentősen befolyásolhatja Kijev és az Európai Unió viszonyát új együttműködési megállapodásuk tervezett aláírásának küszöbén.

Vagyim Kolesznyicsenko, az ellenzéki ukrán Régiók Pártja (PR) parlamenti képviselője a PR honlapján a hét végén közzétett nyilatkozatában megállapítja, hogy Ukrajna nacionalista állampolitikájától nemcsak az orosz nemzetiségű állampolgárok szenvednek, hanem az ország minden más nemzetisége is. Példaként a vereckei magyar emlékmű és Petőfi Sándor ungvári szobra ellen idén márciusban elkövetett támadásokat említi.

A képviselő szerint már nem csak a 150 ezres ukrajnai magyar közösségben beszélnek nagyon komolyan arról, hogy az ukrán nacionalistáknak közük van a magyar emlékművek – az ukrán állam által teljes tétlenséggel szemlélt – "megsemmisítéséhez", hanem hivatalos államközi szinten is. Ennek kapcsán utal arra, hogy jóllehet Budapest hivatalos jegyzékben tiltakozott Ukrajnánál, a rendőrség máig nem találta meg az elkövetőket, pedig az internet tele van az ukrán nacionalisták és szervezeteik hangzatos nyilatkozataival az emlékművek meggyalázásában való részvételükről. A politikus reméli, hogy az incidensek kapcsán benyújtott képviselői interpellációi segíteni fogják a rendőrség munkáját.

Kolesznyicsenko képviselő szerint a jelenlegi ukrán hatalom azzal, hogy a magyar kisebbséget diszkriminálva bátorítja a szélsőségesek kirohanásait Kárpátalján, szeparatista hangulatot idéz elő a magyarok körében.

(Kárpátalja/MTI)