2012-ig tilos a föld adásvétele

2010. január 1., 09:00 , 468. szám

Az ukrán parlament második nekifutásra 2012. január 1-ig meghosszabbította a mezőgazdasági földterületek adásvételére még 2007 decemberében elrendelt moratóriumot.

A mezőgazdasági földterületek adásvételének tilalmára vonatkozó, három kommunista párti képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot a minimálisan szükséges 226 helyett 344 honatya szavazta meg a teremben jelenlévő 432-ből. Igaz, csupán második nekifutásra sikerült biztosítani a szükséges többséget, miután az első szavazás alkalmával csupán 162 képviselő szavazott igennel a második olvasatban tárgyalt javaslatra.

A jóváhagyott törvény a mezőgazdasági földek adásvételére vonatkozó moratórium meghosszabbítását azzal indokolja, hogy Ukrajnában még nem fogadták el az állami kataszteri és a földpiaci törvényt, hiányoznak a földterületek minőségével kapcsolatos hiteles információk és a mezőgazdasági területek értékbecslése - adták hírül ukrán hírportálok.

Az ukrán parlament szerint a föld áruként történő szabad adásvételének engedélyezése a földviszonyokat szabályozó megfelelő törvények és jogszabályok hiányában súlyos szociális konfliktusokat idézne elő. A honatyák úgy vélik, a mezőgazdasági területek adásvételi moratóriumának meghosszabbításával elejét lehet venni az esetleges visszaéléseknek és bűncselekményeknek.

A piaci viszonyok teljeskörű bevezetésének és érvényesülésének a mezőgazdasági földterületek adásvétele tekintetében az eddig érvényes jogszabályok értelmében 2010. január 1-jétől kellett volna bekövetkeznie. (hk/MTI/korrespondent.net)