András bátya jércéje

2010. január 1., 09:00 , 468. szám

Másfél esztendeje annak, hogy András bátya kapott egy jércét. No, nem csak úgy, a két szép szeméért. Megszolgálta. Bájdús szomszédasszonyának a kertjét gazolta ki, ásta fel és ültette be mindenféle maggal és palántával. A delnő, aki mélylila pongyolában dirigálta végig a többnapi robotot, a verejtékes fáradozást nem a pénztárcájában lapuló bankókkal, sem a pincéjében őrzött veres nedűvel hálálta meg, hanem baromfiudvarának legnyiszlettebb tollas jószágával.

András bátya dörmögött magában, de a bölcs "ki a kicsit nem becsüli..." tanácsot megszívlelve, csak a hóna alá szorította az aprómarhát. S arra gondolt, hogy bár valóban kissé sápkóros kinézetű, azért az aprólékjából kanyaríthat egy jó kis levest, a vastagabbjából pedig kikerül a pecsenye is. Így több napig nem fog főni a feje a koszt miatt.

Otthon, kertes kis házában, madzagot vetett a jérce nyakába, s a meggyfa tövéhez béklyózta. Vizet tett elé, meg paraj- és kutyatejleveleket. Akadt a kamrában csekélyke tengeriőrlemény is. Ezeken vasárnapig csak eltartja a szárnyast, akkor meg úgyis élesre feni a nagyobbik konyhakést. Addig az öregnek van mit a bendőjébe raknia: ott várakozik a hűtőszekrényben a fél kajsztronnyi barátleves. A jérce a kukoricadara láttán elégedetten kárált, s később, az elébe vetett földigiliszták hatására még a kötőfékkel is megbékült.

Két nap múlva András bátya éktelen kotkodácsolásra ébredt. Nagy meglepetésére, a jérce mellett egy szép nagy tojás díszelgett. "Nocsak! - kapta fel a fejét az öreg. - Hát csak nem megtyúkosodtál?" S az agyában kezdett elhalványodni a pirosra sült csirkecomb képzete. Haladéktalanul a boltba ment, hogy jóféle piros-aranysárga kukoricát szerezzen be.

Délutáni szunyókálásából ismét diadalittas kotkodácsolás riasztotta fel. "Mi a szösz? - forgatta a kezében a második mészhéjút. - Kettő egy nap alatt?"

S ez a duplázás a továbbiakban minden áldott nap megismétlődött. A dolognak hamarosan híre ment. Már csak azért is, mert maga András bátya szólta el magát, amikor árulni kezdte a szomszédoknak, az ismerősöknek a fölös tojásokat. Érzékeny gyomra ugyanis a "jérce" által termelt mennyiséggel már nem tudott megbirkózni.

A helyi lap tudósítója is tiszteletét tette. Az öregről és a "csodatyúkról" fotók készültek szemből és profilból. S amikor a "celeb" madár - ekkor már új ólban székelt és tágas kifutóban kapirgált - a megyei televízió riporterének-operatőrének szeme láttára egyetlen nap alatt mesterhármast produkált, a szenzációról az országos média is a vezető hírek között számolt be.

A tojások különösen ízletesnek bizonyultak. Az ínyencek valósággal versengeni kezdtek értük. Egy ötcsillagos étterem tulajdonosa személyesen kereste fel András bátyát, hogy kizárólagos szerződést kössön vele a tojások eladásáról. Egy újgazdag pedig szinte csillagászati összegért akarta megvenni a szárnyast - egészben, azaz tollastul, tarajostul. Az öreget a zoológiai társaság titkára is felkereste, hogy közvetlenül a helyszínen, azaz a tyúkketrec közelében gyűjtsön anyagot leendő tudományos dolgozatához, melyben az éghajlatváltozás és a tojásszaporulat közötti összefüggésről kívánt értekezni.

Ám megszólalt az ellentábor is. András bátyát szemfényvesztéssel vádolták meg, azt állítván, hogy suttyomban a szupermarketben szerzi be a tojásokat és úgy csempészi azokat a tyúkja alá. Más rosszakarók pedig azt kezdték terjeszteni, hogy a tojások fele, amelyeket a "jérce" előállít, záp, csak ezt András bátya el tudja titkolni, mert egy követ fúj, összejátszik a korrupt hatalommal.

András bátya legutóbb pecsétes felszólítást, bírósági idézést kapott. A szomszédasszonya perelte be azzal, hogy ő nem ajándékba, csak ideiglenes használatba adta a jércét az öregnek. Határozatlan időre. A tulajdonjogát nem ruházta át. Ezt legalább két tanúval tudja bizonyítani. Tehát most határozottan visszaköveteli az aprómarhát.

A bíróság az idézésben arra is figyelmezette András bátyát, hogy a jogerős ítéletig sem ő, sem a tyúk nem hagyhatja el a lakóhelyét.

András bátya sündisznóállásba helyezkedett. Amióta a polgármester-helyettes megjelent nála és felvetette, hogy ideje kakast keríteni a csodálatos tyúk mellé, mert óriási vétek lenne, ha esetleg utódok nélkül szenderülne jobblétre, nem fogad senkit, nem beszél senkivel. Ott gubbaszt a ketrec mellett. És kifejezéstelen tekintettel bámulja a tyúkot, aki az egyik népképviselő-jelölttől ajándékba kapott rózsaszín maslival a nyakában bögyösen sétálgat. Termékenysége teljes tudatában.

Nézi az öreg, nézi, s időként eszébe villan - ó, borzalom! -, hogy másfél esztendeje talán mégis jobb lett volna megfenni azt a kést...

Gerzsenyi András