A szó veszélyes fegyver

Múltunk tárgyai: az írógép

Az élet minden területén, így az írásnál is az ember mindig azon fáradozott, hogy munkáját megkönnyítse, meggyorsítsa, tökéletesítse. Az írásmunkák könnyű, gyors és olvasható elvégzésének szükséglete mindig újabb ösztönzést adott a feltalálóknak.

Az első kísérletek nem a kézírás gépi mechanizálására irányultak, a tervezők a vakok részére akartak olyan eszközt készíteni, amellyel gondolataikat rögzíthetik és így azt a látó emberek elolvashatják. Az ebben a kísérleti időszakban (1714-1890-ig) készült gépi mechanizmusokat írószerkezeteknek nevezik.

Az 1837-1890-ig készült szerkezeteket nevezhetjük már írógépeknek is. Ezen időszak alatt az irodai munka legnagyobb része írásmunka volt, így a művelet gépesítésének jelentősége elsőrendűvé vált. Az írást gépesítő írógép volt az első gépi segédeszköz, amely bekerült az irodákba. A gépi számolás csak az írás gépesítésének teljes diadala után tudott teret hódítani az ügyvitelben.

Az első írószerkezet tervét 1714-ben vetette fel az angol Henry Mill. A tervet Egy gép, vagy mesterséges rendszer egyes betűknek egymás után való leírására címmel szabadalmaztatta. A gép nem készült el, a szabadalmi leíráshoz rajzot nem mellékeltek, így a leírásból csak annyi állapítható meg, hogy a gépet vakok részére tervezték. Ez időben igen sok hasonló kísérlet folyt.

A magyar Kempelen Farkas 1779-ben készített fából, a zongorához hasonló billentyűzetű szerkezetet Mária Terézia vak rokona, Mária Paradis részére.

1837-ben az olasz Ravizza készítette el "írózongoráját", elsőként ő oldotta meg a betűkarok központi vezetését, így a géppel egyenletes, rendezett írást lehetett készíteni. Ravizza nevéhez fűződik a festékszalag feltalálása és a váltószerkezet alkalmazása is, melynek segítségével a nagy- és a kisbetűket is írni lehetett. A mai értelemben vett írógép feltalálása tehát az ő nevéhez fűződik.

1873-ban állították elő gyárilag az első "Remington" írógépet, amelyet folyamatosan tökéletesítgettek. A Remington gyár 1905-ben már percenként egy gépet gyártott!

A 20. század nagy részében az írógépek elengedhetetlen eszközei voltak az irodáknak, hivataloknak és sok - ha nem a legtöbb - hivatásos írónak. A mechanikus írógépekkel való írás azonban igen nagy fizikai megterhelést rótt a gépíróra. Ezért, no meg az írás további gyorsítása végett az IBM már 1935-ben forgalomba hozta az első, kereskedelmileg is sikeres és népszerű villanyírógépet. Az elektromos írógépek működtetéséhez 95%-kal kevesebb erőt kellett kifejteni írás közben, mint a mechanikusokon, ezért természetes volt, hogy a múlt század hatvanas éveitől az elektromos készülékek fokozatosan kiszorították a mechanikusakat. Később, az elektronika elterjedésével lehetővé vált, hogy pl. hibajavító, szövegtároló memóriát építsenek be az írógépbe.

A fejlődés azonban könyörtelenül haladt tovább. Miközben a Szovjetunióban még javában dolgoztak a gépírás "villamosításán", azaz a villamos írógépek elterjesztésén, Nyugaton a 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején a számítógépek és a szövegszerkesztő programok nagyrészt átvették az írógépek feladatait. Olyannyira, hogy a 2000-es évek elejére gyakorlatilag az élet minden területéről kiszorították őket.

Például 2006-ban már csak a következő cégek gyártottak írógépeket és kiegészítőket a világon: Smith-Corona, Olivetti, Adler-Royal, Olympia, Brother és Nakajima. Ezek közül egyedül az Olivetti gyárt még ma is mechanikus írógépet, a többi elektromos vagy elektromechanikus kivitelű.

Kárpátalján, akárcsak a Szovjetunióban általában, az írógép a leginkább tiltott és szigorúan ellenőrzött masinériák közé tartozott. A rendszer érthetően óvakodott attól, hogy olyan készülékek kerüljenek a lakosság keze ügyébe nagy számban, amelyekkel nagyobb példányszámban lehet sokszorosítani a hatalomnak nem tetsző gondolatokat, ezért nem is fordult elő gyakran, hogy a boltban valaki írógépet vásárolhatott volna. A kérdés súlyát jelzi, hogy volt idő, amikor a szovjet büntetőtörvénykönyv súlyosabban büntette a "nem legalizált" írógépek birtoklását, mint az engedély nélküli lőfegyvertartást.

A magyar billentyűzetű írógép különösen nagy ritkaságnak számított ezen a vidéken. A múzeumba való, a magyar korszakból származó darabokat leszámítva nem is rendelkezett ilyennel a magyar újságok szerkesztőségein kívül szinte senki.

A rendszerváltás pillanatában, amikor egyszerre mindenki tenni és írni szeretett volna, nagy mennyiségű mechanikus írógép áramlott be Kárpátaljára Magyarországról, ahol ekkoriban cserélték le a mechanikus írógépeket eletromechanikusokra, az elektormechanikusokat pedig számítógépekre és nyomtatókra. Ezen adományoknak köszönhetően a kilencvenes évek közepére szinte valamennyi kárpátaljai írásból élő otthonába jutott írógép, amelynek billentyűit verték is tulajdonosaik lelkesen egészen a 2000-es évekig, amikor is e sokat megért jószágokat fokozatosan kezdte kiszorítani a mindennapi használatból a számítógép és az egyre olcsóbbá, s ezért könnyen hozzáférhetővé váló nyomtató.

A nyomtatók kezdetben - ezek voltak az úgynevezett mátrixnyomtatók - nem sokban különböztek a korszerűbb írógépektől, például ugyanúgy írógépszalagot használtak, mint kézi meghajtású elődeik. Később megjelentek a modernebb készülékek, az úgynevezett lézer- és tintasugaras nyomtatók, a mechanikus és elektromechanikus írógépek pedig ma már méltatlanul elfeledve, jobbára fészerekben, padlásokon birkóznak a porral és nedvességgel, az előbb utóbb mindent megemésztő enyészettel.

pszv