Országépítés?

2010. február 19., 09:00 , 475. szám

A fejlett országokban az emberek sokkal jobban élnek, mint a primitívekben. Előnyös előbb létrehozni egy tökéletes vállalatot, majd extra termelékenységet produkálni. Ugyanígy célszerű létrehozni egy tökéletes államot, majd jól élni abban. Akkor hát miért nem épül ma az új, tökéletes Ukrajna? - teszi fel a kérdést Szerhij Trehubenko az Ukrajinszka Pravda című internetes hírportálnak írt esszéjében, amelynek főbb tételeit az alábbiakban ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A szerző szerint a helyzet nyilvánvaló: belegabalyodtunk annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolásába, hogy kinek kellene megszereznie a szükséges tapasztalatokat és tudást, majd nekilátni az ország építésének? A józan ész azt a feleletet diktálná, hogy ez lenne a feladata mindazoknak, akik a későbbiekben hasznot remélnek az ország tökéletesítéséből, azaz az egész nemzetnek.

De nálunk nem így mennek a dolgok, mi a kommunizmusra várunk, arra, hogy majd csak akad valaki, aki megteremti számunkra a jólétet. Jelentkezők általában mindig akadnak, mi pedig teljhatalommal ruházzuk fel őket a vezető állami tisztségekbe való megválasztásukkal.

Csak az a bökkenő, hogy ezek az emberek maguknak, kizárólag a saját érdekeiknek megfelelően építik az országot. És ez így van rendjén, ez teljességgel megfelel az emberi természetnek, amely mindenekelőtt az egyén boldogulását tartja szem előtt. Hasonló helyzetben bármelyikünk ezt tenné. Amennyiben viszont a nép vállalkozna az államépítésre, úgy egy ilyen országban a népnek lenne jó élete. Így tesznek a fejlett országok nemzetei. De nem mi.

Nálunk két részre oszlik a lakosság. Azokra, akik állítólag kötelesek biztosítani a jólétet a többieknek, és azokra, akik úgy gondolják, hogy nekik jár a jólét. Azaz ravaszkodni próbálunk, s a kiválasztottak bölcsességére és odaadására alapozva igyekszünk elérni a jólétet. Csakhogy több mint elegendő a szélhámos, aki hajlandó megígérni bármit, hogy megszerezze a közös tulajdon és a jogalkotás feletti ellenőrizetlen, önös érdekeiknek megfelelő rendelkezés jogát.

Mit kapunk ennek eredményeként? Az ország pusztulását, és egy szűk csoport mértéktelen meggazdagodását, akik megengedhetik maguknak, hogy a világ bármelyik szegletében minőségi életet éljenek.

Miért engedjük mindezt megtörténni? Talán azért, hogy ne terheljük magunkat a saját országunk gondjaival? Igen, ami világnézetünket illeti, nem vagyunk többek a kommunista kísérlet semmire sem alkalmas hulladékánál. Csakhogy mégiscsak élünk, tehát képesek vagyunk a fejlődésre.

A fejlődéssel persze problémáink vannak. Ahelyett, hogy megszereznénk a szükséges tudást és saját kezünkben összpontosítva a teljhatalmat, megkezdenénk az államépítést, átadjuk a hatalmat a hivatalnokoknak, azután pedig megpróbáljuk rábírni őket arra, hogy legalább egy kicsit törődjenek velünk is.

Ékes példája ennek a megközelítésnek számos civil szervezet működése és akcióik. Elemezzük a helyzetet. Mi a célunk? Javítani az életszínvonalat. Azaz olyan társadalmi irányításról és kontrollról beszélünk, amely elvezet bennünket ehhez a bizonyos életszínvonal-javuláshoz. Márpedig mit nevezünk irányításnak? Egy olyan mintaértékű állapotot, amelynek az elérése a cél, s a társadalomnak e mintaállapotnak megfelelő átalakítását. Vajon rendelkeznek-e civil szervezeteink a részletekre is kiterjedő elképzeléssel erről a bizonyos elérendő mintaállapotról? Nem, s ezért akcióik már a kezdet kezdetén kudarcra vannak ítélve. Némelyik ilyen kezdeményezés ugyan eljut addig a pontig, hogy felszólítja azt a bizonyos szélhámos elitet, amely az életszínvonal javulását ígérte nekünk, hogy számoljon be arról, milyennek látják a szóban forgó mintaállapotot, s az eléréséhez vezető utakat, ám állandóan és görcsösen változó világunkban egyik sem él elég sokáig ahhoz, hogy választ kapjon a kérdéseire. Néha úgy tűnik, mintha ezek a civil szervezetek csupán azért léteznének, hogy igénybe vehessék a külföldi céltámogatásokat.

Mit kell tenni ma ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok Ukrajnában? Mindenekelőtt el kell dönteni, hogy ki fogja ezt véghezvinni. Nyilván kezdetben a lakosság nagyobbik hányada megmarad abban a hitében, hogy ezt valaki másnak kell elvégeznie helyette. Ők tovább folytatják majd az újabb és újabb lelkiismeretes és becsületes haza bölcseinek a felkutatását, azaz minden józan logikával szembe menve keresni fogják a rájuk dolgozó totalitarizmust. De előbb vagy utóbb fel kell bukkannia legalább egy kicsiny csoportnak, amely magára vállalja a felelősséget az ország fejlődéséért. Egy kis csoportnak, amely a fejlődés demokratikus útját választja. Ez azt jelenti, hogy a néppel együtt, az ő közvetítésükkel fognak cselekedni. S amint idővel egyre nagyobb létszámú lesz ez a csoport, úgy lesz egyre demokratikusabb Ukrajna, annál közelebb kerül a társadalom a magasabb fejlettségi és életszínvonalhoz. Első lépésként tehát dönteni kell arról, hogy kizárólag magunkra és a népre hagyatkozunk, nem pedig a hivatalnokokra és a politikusokra - vonja le a következtetést Szerhij Trehubenko az Ukrajinszka Pravdában megjelent írásában.

szcs