Tarolt a Fidesz

Önkormányzati választások Magyarországon

2010. október 8., 10:00 , 508. szám

A megyei közgyűlésekben és a megyei jogú városokban is tarolt a Fidesz-KDNP, miként Budapesten is megszerezte a közgyűlésben az abszolút többséget.

Budapesten Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje lett az új főpolgármester. A legtöbb fővárosi kerületben, mégpedig 19-ben fölényes Fidesz-KDNP-győzelem született. Ugyancsak a Fidesz-KDNP fölényére vall, hogy a pártszövetség 76 parlamenti képviselőjét választották polgármesterré vasárnap. Valamennyi megyét fideszes többségű önkormányzat irányítja az elkövetkező négy évben, s jó néhány már korábban is "narancsos" megyében sikerült növelni a pártnak képviselői számát.

A valamivel több mint 8 millió magyarországi választópolgár közül vasárnap mintegy 3,6 millió szavazott, ami kevesebb ugyan, mint amennyien a tavaszi parlamenti választások alkalmával járultak az urnákhoz, ez azonban nem csoda, hiszen a helyhatósági választások Magyarországon a rendszerváltás óta rendre szerényebb érdeklődés mellett zajlanak. Az viszont már figyelemreméltó, hogy az idei volt a harmadik legmagasabb részvételű szavazás a szabad önkormányzati választások mintegy 20 éves történetében. A mostani 46,53 százalékos arányt ugyanakkor mind a 2002-es, mind a 2006-os választási részvétel meghaladta.

Országszerte a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek a legtöbb választókörzetben. A kormányerő fölényét jelzi Budapesten, hogy a korábban szocialista-szabaddemokrata fészeknek számító fővárosban ezúttal csupán három kerületben győztek szocialista jelöltek, egyben pedig civil szervezet polgármesterjelöltje kapta a legtöbb szavazatot. A megyei közgyűlésekben is kivétel nélkül mindenütt fölényes fideszes többség alakult.

Ami a megyei jogú városokat illeti, egy kivételével valamennyit fideszes polgármester irányítja hétfőtől. Miskolcon szoros küzdelemben a fideszes Krizai Ákos megelőzte az eddigi polgármestert, az MSZP-s Káli Sándort. Debrecenben - immár negyedszer - győzött Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Pécsett Páva Zsolt (Fidesz) marad a polgármester, miként Győrött Borkai Zsolt (Fidesz). Egyetlen kivételként Szegeden a szocialista Botka Lászlónak sikerült megőrizni pozícióját.

A Fidesz-KDNP 76 parlamenti képviselőjét választották polgármesterré vasárnap. A vártnál gyengébben szerepeltek viszont az Országgyűlés kisebb pártjai. A Jobbiknak nem sikerült elérnie célkitűzését, azaz legalább vidéken megelőzni az MSZP-t, s ezáltal "az ország második politikai erejévé" válni. A városok közül egyedül Tiszavasváriban szerezték meg a polgármesteri tisztet Fülöp Erik révén. Még gyengébben szerepelt az LMP, amelynek ezúttal kevesebb szavazót sikerült mozgósítania, mint a tavaszi parlamenti választások idején, s némi meglepetésre a fővárosban, Budapesten is a vártnál gyengébben teljesítettek jelöltjei, miáltal még az elsősorban vidéki szavazókra bazírozó Jobbiknak is sikerült megelőznie. Az egyetlen LMP-s településvezető Ivády Gábor, a párt országgyűlési képviselője, Ivád régi-új polgármestere lett. (Kárpátalja/MTI)