Parlamenti választások 2012-ben?

2010. november 26., 09:00 , 515. szám

Miután az Alkotmánybíróság nem találta az alaptörvénybe ütközőnek a kormánypárti törvénymódosító javaslatot, amely 2012-re tűzi ki a következő parlamenti választások dátumát, a parlament első olvasatban már el is fogadta a jogszabályt.

Az Alkotmányt módosító törvényjavaslat öt évben határozza meg Ukrajna elnökének, a Legfelsőbb Tanácsnak, a helyi önkormányzatoknak, valamint a polgármestereknek és a tanácselnököknek a hivatali idejét. A módosítás előírná, hogy a jövőben az államfő megválasztására hivatali idejének ötödik évében, március utolsó vasárnapján, míg a parlamenti és önkormányzati választásokra e testületek megbízatása ötödik éve októberének utolsó vasárnapján kerüljön sor. A javaslatban rögzített átmeneti rendelkezések megszabnák, hogy a jelenlegi Legfelsőbb Tanács újraválasztására 2012 októberének utolsó vasárnapján kerüljön sor, az államfőt pedig 2015 márciusának utolsó hétvégéjén választhatnánk meg.

Az érvényes alkotmánymódosítási eljárás értelmében a törvénymódosító javaslatra első olvasatban legkevesebb 226 képviselőnek kell igennel szavaznia, a következő ülésszakon pedig második olvasatban legalább 300 támogató szavazatra van szükség. A kormánypártok, s a hozzájuk csatlakozó képviselők viszont november 19-én már első olvasatban "alkotmányos" többséggel, azaz 305 szavazattal szavazták meg a tervezetet.

Az Alkotmány módosított normái azonban így is legkorábban 2011 februárjában léphetnek életbe, miközben a jelenleg érvényes Alkotmány értelmében a Központi Választási Bizottságnak (CVK) legkésőbb november 22-én ki kellett volna írnia a következő parlamenti választások időpontját. A CVK arra vonatkozó megkeresésére, hogy mit tegyen ebben a helyzetben, a határidő lejártáig nem érkezett válasz az Alkotmánybíróságtól, ezért hétfői ülésén a testület saját hatáskörben próbált meg dönteni a kérdésben. Arra az indítványra azonban, hogy az Alkotmányos normáknak megfelelően 2011. március 27-re választásokat írjanak ki, csupán négyen szavaztak igennel a 11 tagú testületben, míg heten tartózkodtak, azaz a javaslatot elvetették.

hk