Milován Sándor 70 éves

Születésnapi köszöntő

2011. április 22., 10:00 , 536. szám

A napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke.

A kárpátaljai magyar érdekvédelem egyik meghatározó személyisége 1941-ben született Nagyszőlősön. Tanulmányait is a helyi magyar iskolában kezdte meg. A magyarországi események hatására társaival 1956 őszétől 1957 júliusáig szovjetellenes röplapokat terjesztettek, titkos összejöveteleket szerveztek, ezért a 9. osztály elvégzése után letartóztatták, s négy év szabadságvesztésre ítélték szovjetellenes tevékenység vádjával. Két évvel később, 1959-ben szabadult, s befejezte tanulmányait. A Munkácsi Kereskedelmi Technikumban szerzett diplomát 1962-ben, ezt követően különböző kereskedelmi vállalatoknál dolgozott majd három évtizeden keresztül.

Az őt ért megtorlás ellenére is következetesen kiállt a magyar ügy mellett. 1972 tavaszán csatlakozott a kárpátaljai magyar értelmiségiek Fodó Sándor vezette csoportjához, akik beadványt készítettek a helyi magyarságot ért sérelmekről, aláírásokat gyűjtöttek, s a dokumentumokat továbbították az SZKP KB politikai bizottságának, az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa elnökségének.

Alapításától, azaz 1989-től tagja a KMKSZ-nek. Előbb az ellenőrző bizottság tagjává választották, 1992-től a szervezet alelnökeként dolgozik. Ugyanebben az esztendőben az 1956-os Emlékéremmel tüntették ki. 2006-ban, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. A rendszerváltástól napjainkig több cikluson keresztül a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője.

Máig szülővárosában, Nagyszőlősön él. Nős, két gyermek apja és két unoka boldog nagypapája. Isten éltesse!