Bátyúi diáké lett az első hely

Kazinczy-díj

2011. április 29., 10:00 , 537. szám

Minden nemzet egyik legértékesebb szellemi kincse az anyanyelve. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak az anyanyelv egyben a megmaradás zálogát is jelenti, melyet őrizni és ápolni kell. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében éppen ezért van nagy jelentősége az évente megrendezett Kazinczy Szépkiejtési Versenynek. A megyei döntőre februárban került sor, akkor öt, 10-12. osztályos tanuló nyerte el a jogot, hogy április 15-17. között Kárpátalját képviselheti a Győrben Szép magyar beszéd címmel megrendezésre kerülő verseny Kárpát-medencei döntőjén. A verseny helyszíne a Győri Kazinczy Gimnázium volt.

Szántó Edit, a Bátyúi Középiskola nyugalmazott magyartanára, aki kísérő tanárként vett részt az eseményeken, lapunk tudósítójának elmondta: "A versenyen az anyaországban, valamint a határon túli régiókban lebonyolított megyei döntők legjobbjai vettek részt. A februári döntő eredményeként a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG), a Nagydobronyi Református Líceum, a Kisgejőci Középiskola, valamint a Bátyúi Középiskola diákjai képviselték megyénket. A verseny első fordulójában szabadon választott szövegeket kellett felolvasni, majd a Beszélni nehéz! jelölésrendszerével kellett feladatokat megoldaniuk. A harmadik fordulóra szombaton került sor, melyen húszperces felkészülés után egy kötelező szöveget kellett felolvasni."

A tanulókat és kísérő tanárokat idén is számos kulturális és szabadidős program várta, többek között színházi előadás keretében megtekinthették Shakespeare Hamletjét.

"Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy tanintézményünk, a Bátyúi Középiskola végzős tanulója, Bence Evelin érte el a legjobb eredményt - folytatja Szántó Edit. - Az eredményhirdetésre vasárnap került volna sor a Városháza dísztermében. Mi jeleztük a szervezők felé, a hazaút miatt ezen már nem tudunk részt venni, így kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy a zsűri és a szervezőbizottság a korábbiaktól eltérően miattunk "módosított": nem vasárnap, hanem a szombat esti fogadáson adta át diákunknak a díjakat: a Kazinczy-emlékérmet és a hozzá tartozó értékes könyvcsomagot. Megemlítendő még, hogy Evelin az első forduló legszebb szövegolvasásáért és a szövegválasztásért az Erdélyi Aranka György Anyanyelvi Társaság különdíját is átvehette."

Végezetül megtudtuk még, hogy Győrben nem ez volt az első bátyúi siker: három évvel ezelőtt a középiskola egy másik végzős tanulója, Erdős Georgina is Kazinczy-díjas lett. "Én személy szerint nagyon boldog vagyok, az elért eredményt nagy sikernek tartom, s különösen nagy örömmel tölt el, mivel diákunkat én magam készíthettem fel. A mostani siker két év kemény munkájának a gyümölcse. Tekintve, hogy tanulónk most érettségizik, úgy vélem, a győri helyezéssel szép emléket hagy maga után" - zárja beszélgetésünket Szántó Edit.

Fischer Zsolt